Városunk amatőr színjátszó köre, a tíz éves Gyarmati Színkör évzáró kabaré estjén ismét teltház előtt gördült fel a függöny. A társulat tagjai mintegy kétszáz néző nevetőizmait dolgoztatták meg keményen másfél órás klasszikus kabaré előadásokból és a saját maguk által írt, helyzetkomikumokon alapuló, humoros jelenetekből szerkesztett műsorukkal.

A műkedvelő színjátszás igen lényeges társadalmi szerepet tölt be egy közösség életében, és nagy felelősség nyugszik művelőinek vállán. Hozzájárul az egészséges öntudatú, magabiztos ember személyiségének kialakulásához, ezentúl növeli a közösség művelődés iránti érdeklődését. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az amatőr színjátszás kultúránk megőrzése szempontjából is kivételes értékű, azok számára is, akik játszanak, és azok számára is, akik nézik.A társulat művészeti vezetőjével, Hegedűsné Jusztin Gizellával beszélgettünk az amatőr színjátszás nehézségeiről és szépségeiről, egy kisváros és a társulat életében betöltött szerepéről.

Hosszú szünet után 2004 -ben indult ismét útjára szervezett keretek között az amatőr színjátszás Balassagyarmaton, aminek régen nagy hagyománya volt. Elég csak a 60-as évek közepétől közel húsz éven át működő Madách Irodalmi Színpadot említenünk. Eleinte kisebb-nagyobb szünetekkel működtünk, a jelenlegi formájában a Színkör 2008 óta áll fenn – meséli Jusztin Gizella.

Nehéz a mai világban egy ilyen jellegű társulatot megszervezni és összetartani?
A társaságnak 12-14 állandó tagja van, de nagy a mozgás, mindig vannak újak és távozók. Egyesek rendszeresen részt vesznek minden próbán és vannak, akik csak egy-egy karakter megformálására vagy jelenet erejéig tudnak bekapcsolódni a munkába. Minden tagunkat a színház szeretete mozgatja, ezen kívül az itt kialakult nagyszerű közösség. Mert nem csak a próbák, a játék során figyelünk egymásra, hanem a hétköznapokban is, szeretünk együtt lenni. A színkörbe járni számunkra kikapcsolódást, feltöltődést jelent, megszínesíti a hétköznapjainkat. A személyes sikerélmények gazdagítanak minket, hatalmas energiákat szabadítanak fel, plusz tartalmat adnak a mindennapi életnek. A közösségélmény vitathatatlan lételeme az amatőr színjátszásnak. Ez egy olyan alkotó folyamat, amelyben egy-egy karakter mögé bújva megélhetjük, feldolgozhatjuk, és feloldhatjuk a bennünk lévő frusztrációkat. A legnagyobb nehézséget a próbák összeegyeztetése jelenti, hiszen minden tagunknak van fő állása, ez egy szabadidős tevékenység számukra.

Az amatőr színjátszás működhet-e kapocsként a településen élő generációk között?
Természetesen. Nem csak a társulat, de a közönségünk is meglehetősen összetett életkorát tekintve. S nem csak generációkat, de településeket is összeköt, hiszen rendszeresen játszunk szerte a megyében, sőt határon túli magyarlakta településeken is. Örömmel teszünk eleget mindenféle felkérésnek, legyen szó falunapról, jótékonysági bálról vagy más ünnepi rendezvényről.
Mit hoz az új esztendő a társulat számára?
Nemrég Csáth Géza a Janika című tragikomédiáján kezdtünk el dolgozni. A művelődési központ egy sikeres pályázatának köszönhetően ehhez segítséget is kapunk. Máté Krisztián, a salgótarjáni Zenthe Ferenc színház színész-rendezője művészi beszédtechnika és színpadi mozgás tanításával segít színpadra vinni a darabot, ő profi kívülállóként nagyon hasznos tanácsokkal tud szolgálni.

Sziládi Krisztina

Fotó:Torjay Attila, Sümegi Tamás