TELEFONT RABOLTAK

A két helyi lakos fiatalkorút rövid időn belül azonosították a salgótarjáni nyomozók.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. január 18-án 13 óra 49 perckor az egyik tanintézet igazgatója tett bejelentést, miszerint az iskola egyik tanulóját ismeretlen személyek kirabolták.A salgótarjáni nyomozók azonnal megkezdték az adatgyűjtést, melynek eredményeként rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves fiút, melyet követően a 15 éves társa a rendőrkapitányságon önként megjelent.A beszerzett adatok alapján Salgótarján belvárosában, az utcán a két fiatalkorú – pár perccel a bejelentést megelőzően – megszólította a sértettet, aki erre nem reagált, ezért őt a járdán pár méteren át követték. Ekkor a 16 éves fiú a lányt egy alkalommal arcán megütötte és kezéből a mobiltelefonját erőszakkal kivette, füléből a fülhallgatót kitépte és azokkal a helyszínről távoztak.A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói a két fiút rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, a sértettől elvett telefont a 16 éves fiú ruházatában megtalálták és lefoglalták. A hatóság tagjai a gyanúsítottakat őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/telefont-raboltak-1