Új híd épül Őrhalom és Ipolyvarbó között a két ország kormányközi megállapodásának köszönhetően.

Múlt év végén kormányközi megállapodás született Magyarország és Szlovákia között az Őrhalom és Ipolyvarbó közötti Ipoly-híd megépítéséről.

Hazánk részéről Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, a szlovák kormány képviseletében Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter látta el kézjegyével az egyezséget.

A megállapodás jelentős előrelépés jelent az új Ipoly-híd megépítésének a történetében. Mint ismeretes, a 30 méternél hosszabb határhidak létesítéséhez a két ország korábbi megállapodása szerint nemzetközi szerződés megkötése szükséges.

Őrhalom polgármestere, Farkas Egon elmondta, a két település közötti jelenlegi, gyalogos és kerékpáros közlekedésre alkalmas hidat a schengeni övezethez történt csatlakozást követően építették fel. Ezt váltja majd fel az új átkelő, de az oda vezető útszakaszok is megújulnak a határ mindkét oldalán. Ipolyvarbói részen egy kisebb bekötőút kapcsolódik majd hozzá a belterületi utakig, a magyar oldalon egy teljesen új, az árterületen egészen a 22-es útig végig futó útszakaszt fognak építeni.

Az Ipoly-híd az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország 2014-2020 Együttműködési Program forrásaiból valósul meg. Jelenleg a területrendezési és építkezési engedélyek ügyintézése folyik.

Az egymástól alig 1,5 kilométerre található Őrhalom és Ipolyvarbó gépjárművel jelenleg Balassagyarmaton keresztül 20 kilométeres kerülővel érhető el. A két falu testvértelepülés, a kapcsolatok további fejlődését várják az új átkelőtől.

A megépülő hidat főleg személygépkocsik használhatják majd, de autóbuszjáratok beindítását is tervezik.