Immáron másodszor tempóztak a bátrak a jéghideg vízben, ezúttal a Civitas Fortissima előtt tisztelegve.

Egy balassagyarmati baráti társaság tavaly állt elő azzal a korántsem hétköznapi ötlettel, hogy a januári metsző hidegben, jégtáblák között úszkáljanak a nyírjesi tóban. Az őrültnek tűnő, ám elismerésre méltó elképzelést a szükséges felkészülés után maga a kivételes tett követte, még Schirilla György, az ország legismertebb „jeges úszója” is tiszteletét tette az önmagukat Palóc Rozmárok beszédes elnevezéssel illető csoport tempózásán.

Az idén folytatódott a történet, ezúttal a Civitas Fortissima 100. évfordulója előtt tisztelegve került sor a Bátrak Úszására.

Férfiak és hölgyek – köztük Kovács Laci, a közismert gyarmati extrém sportoló – dacoltak a fagypont körüli hőmérséklettel és a jeges vízzel, ám a dicső elődökhöz méltó hősiességgel győzték le a nehézségeket és jöttek ki széles mosollyal az úszás után – miközben a parton télikabátban és sapkában-kesztyűben álmélkodók tapsolták meg hihetetlen teljesítményüket.

Fotó: Sümegi Tamás