Egy 44 éves férfival szemben fejezték be az eljárás vizsgálati szakaszát a salgótarjáni rendőrök.

 A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály salgótarjáni alosztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 44 éves salgótarjáni lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2017. december 21-én 5 óra 35 perckor gépkocsival Salgótarján irányából Hatvan irányába közlekedett a 21-es számú főúton, amikor Tar és Mátraverebély közötti útszakaszon több vele azonos irányba haladó gépjárművet előzött. A férfi az előzés során frontálisan összeütközött egy vele szemben közlekedő személygépkocsival. A baleset következtében a vétlen gépkocsit vezető férfi és a két gépkocsi utasai közül egy nő és egy férfi a helyszínen életét vesztette, míg a 44 éves férfi és további három utasa súlyos sérülést szenvedett.

A hatóság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.