Azért az mégsem szürke hétköznapi történet, mikor a tóparton álmélkodók télikabátban, sapkában és kesztyűben biztatják a jégtáblák között tempózó megszállott szent őrülteket.

A sztori közismert, ugyebár tavaly döntött úgy néhány kellően különc férfiú, hogy a januári hidegben úszkálgatnak egy kicsit a nyírjesi tó dermesztő vízében, tulajdonképpen „csak” a virtus végett, s az alkalomhoz illően el is nevezték magukat Palóc Rozmároknak. A metsző merülés méltán aratott osztatlan sikert, ezért aztán magától értetődött, hogy idén, a Civitas Fortissima 100. évfordulóján ismét megrendezik a Bátrak Úszását, ezúttal a 19-es gyarmati hősök előtt tisztelegve.

A fagyos főhajtás résztvevőit mi, gyáva szemlélődők csak megsüvegelni tudjuk, ez valóban „jó mulatság, férfimunka volt”, arról nem beszélve, hogy a 26 bátor úszó között hölgyek is akadtak, nekik külön elismerés jár.

A Palóc Rozmárok vezéralakja, a népszerű túlélőember megvilágította a kivételes teljesítmény hátterét:

  • Egy egészséges, persze azért kellően trenírozott ember kibír 1-1,5 percet az egyfokos vízben – állítja Kovács Laci -, arról nem is beszélve, hogy milyen jót tesz az immunrendszerének!
  • Neked elhisszük, de te, stílszerűen, 19 percet tempóztál!
  • Régóta mondom, hogy engem a határok érdekelnek, ez pedig olyan kihívás volt, amiért érdemes volt belevágnom.
  • Hogyan készültél?
  • Novembertől edzettem, a nálam szokásos keményebb futások mellett egyre gyakrabban megmártóztam a tóban.
  • Mi a titok nyitja?
  • Egy jól karbantartott sportember mintegy 8 percig bírja ilyen hideg vízben, úgyhogy cseppet sem játék ez. A legfontosabb a kivételes koncentráció. Kellő motiváltsággal kell rákészülni, az úszás közben inspirálni kell a szervezetet a hőtermelésre, muszáj vizualizálni a meleget, elképzelni, hogy nem is olyan hideg a víz. Mindvégig szigorú kontroll alatt kell tartani a testet és az agyat, mert ha ez összeomlik, vége a dalnak, ott maradsz.
  • Folytatása következik?
  • Tuti, mert most már még jobban érdekel a történet.
  • Mit tervezel az idei évre?
  • Remélem, összejön az évek óta tervezett túlélőtúra az amerikai Death Valley-ben.

  • A Föld egyik legforróbb területére akarsz menni, ahol átlagban 50 fok van, ahol expedíciók tűnnek el, amit nem véletlenül neveznek Halál-völgynek?
  • Bizony!
  • Nincs több kérdésünk.

(szilágyi) 

Fotó: Sümegi Tamás