2017-ben a 80 éves évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.

A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

Mint arra bizonyára sokan emlékeznek, tavaly Nógrád megyei kitüntetett is volt: dr. Czimbalmos István, dejtári háziorvos nyerte el a közönségdíjat.

Március 16. éjfélig lehet szavazatot leadni.

Már több mint 86 ezren leadták voksukat, szavazni kizárólag online, a www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu weboldalon lehet.

A közönségszavazást dr. Tandel Beáta, a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház sebésze (fotónkon) vezeti, de az élmezőnyben található dr. Csordás Ildikó háziorvos (Dr. Kenessey Albert Kórház), dr. Somosi Erika belgyógyász (Dr. Kenessey Albert Kórház), dr. Szrenka János sebész (Dr. Kenessey Albert Kórház), dr. Muhari Géza belgyógyász (Pásztói Margit Kórház).