Túlzások nélkül minősíthetjük valódi szenzációnak, hogy Balassagyarmat is része lesz a 40. Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros körversenynek.

Ilyen rangos sporteseménynek is régen volt színhelye nem csupán a Palóc Főváros, de maga a megye is: a negyvenedik alkalommal megrendezendő kerékpáros körverseny, a nemzetközi naptárban is előkelő helyen jegyzett Tour de Hongrie második, egyben leghosszabb szakasza Balassagyarmatról, a Civitas Fortssima főtérről  rajtol június 13-án, csütörtökön!

Több mint kilenc évtizeddel ezelőtt, 1925. június 27-én indult útjára először a Tour de Hongrie mezőnye, s Gyarmat már volt részese a körversenynek! Igaz, nem éppen tegnap történt, egészen pontosan 1929-et mutattak a naptárak…

Mint a tegnapi fővárosi sajtótájékoztatón kiderült, két magyar csapat – a nemzeti válogatott mellett a Pannon Cycling Team – lesz ott a Tour de Hongrie 140 fős mezőnyében. Az M4 Sport napi két órában élőben közvetít, valamint minden este egyórás összefoglaló lesz látható az Eurosporton, amely az utolsó két napon élőben adja a versenyt. 

A június 11-én kezdődő, 890 kilométeres össztávú Tour de Hongrie-ra már négy prokontinentális csapat jelezte részvételét: a francia Cofidis, az olasz Androni Giocattoli-Sidermec, az izraeli Israel Cycling Academy és az olasz Neri Sottoli-Selle Italia-KTM. A 2.1-es kategóriájú nemzetközi verseny mezőnye június 16-án ér célba.

A Tour de Hongrie budapesti bemutatóján színpadra szólították Medvácz Lajost, Gyarmat polgármesterét és Sztancsik Józsefet, a közismert Ipoly-parti sportembert is.

A 2019-ES TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA

Június 11.: Siófok, 4 km, egyéni időfutam
Június 12.: Velence–Esztergom, 194 km
Június 13.: Balassagyarmat–Miskolc, 201 km
Június 14.: Kazincbarcika–Tiszafüred félszakasz 115 km, Tiszafüred–Hajdúszoboszló félszakasz 69 km
Június 15.: Karcag–Kékestető, 138 km
Június 16.: Kecskemét–Székesfehérvár, 169 km

Szilágyi Norbert