Az önkormányzat 2017-ben új díjat alapított, a Fiatal Példakép elismerés azoknak a Balassagyarmaton élő 16-35 év közötti személyiségeknek adományozható, akik Gyarmaton érnek el kimagasló eredményeket, vagy innen elszármazva országosan elismert tevékenységet végeznek, példájuk mintaként szolgál a helyi ifjúságnak. A Balassagyarmat Közösségéért elismeréseket is a március 15-i ünnepségekhez kapcsolódó rendezvényen, március 16-án adták át a városvezetők a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban.

Medvácz Lajos polgármesteri köszöntője és Sinágel József szavalata után adták át az elismeréseket az idei díjazottaknak.

Balassagyarmat Közösségéért elismerésben részesült Ulveczki Edina testnevelő tanár. A Vitalitás SE kajak-kenu szakosztályának vezetője, aki az erőemelő szakosztály ifjúsági és női csapatának a felkészítését is végzi. Versenyzői hosszú ideje kimagasló eredményeket érnek el országos viadalokon.

Szintén Balassagyarmat Közösségéért díjat vehetett át a Balassagyarmati 16-os Honvéd Katonai Hagyományőrző Csoport. Megidézik  az 1919. január  29-i  cseh kiverésben  részt vett katonák, vasutasok és  polgárok   felszerelését és  egyenruháját, valamint emléket állítanak ennek a hősi tettsorozatnak a hagyományőrzés segítségével.

A Balassagyarmati Vasútmodellező Klub is Balassagyarmat Közösségéért elismerést kapott. A társaság avasútmodellezés iránt érdeklődők részére lehetőséget biztosít a modellezés alapjainak elsajátítására, a tagok mechanikai, technológiai, vezérléstechnikai ismereteket szerezhetnek, melyeket a gyakorlatban meg is valósítanak.

Az idén ketten vehettek át Fiatal Példakép díjat.

Balla Orsolya a BioSzentandrás néven, 2,5 hektáron működő ökofarm vezetője. Meghaladva a panaszkodás és a csodavárás logikáját, egy olyan vidéki adottságokra épülő, üzleti alapokra helyezett, számos szociális elemet tartalmazó organikus gazdálkodás működik keze nyomán, mely párját ritkitó és példamutató az egész országban.

BioSzentandrás bekerült a legjobb 16 közé az Európai Befektetési Bank által meghirdetett Szociális lnnovációk Európai Versenyén, és részt vehetett a prezentációs döntőben Milánóban.

De a kertészet vezetőjét nemcsak a növények érdeklik, hanem a képzőművészet is.  Munkái a valós világból és a hagyományokból táplálkoznak, amelyek sajátos művészi látásmódját tükrözik. A régi értékeket úgy jeleníti  meg képein, hogy művészi  módon  a  modern  kort  leheli a hagyományos tárgyakba.

Megyeri Máté kisfiúként rendszeresen járta a nyári madarásztáborokat, nagyapja beléoltotta a természet szeretetét, mígnem az általános iskolai ballagásra kapott fényképezőgép eldöntött mindent. Azóta szinte minden szabadidejét a fotózással tölti.

Első kiemelkedő eredményét 2015-ben érte el, amikor az országos vadásznapi fotópályázaton két képe is bekerült a legjobb ötven közé. Egy év múlva Az év természetfotósa kiíráson az ifjúsági kategória különdíjasa lett, 2017-ben pedig az Országos Középiskolai Fotópályázaton első és második díjat is kapott.

Tavaly 147 középiskolás pályázott 1038 fényképpel, ebben az erős mezőnyben végzett az 1. helyen a Berepülés című felvételével. A Szent-Györgyi Gimnázium 11. osztályos diákja újabb pályázatokra készül, hétvégéken pedig járja az erdőt és mezőt.

A bensőséges hangulatú díjátadó ünnepség után a Nana Vortex adott koncertet.

Fotó: Sümegi Tamás