A Palóc Bakancsos Egyesület tagjai, balassisok és önkéntesek, összesen 18-an indultak útnak szombaton reggel a verőfényes napsütésben, hogy összegyűjtsék a felelőtlenül otthagyott hulladékot az Északi Zöld turistaútvonal egy 11 km-es szakaszán, Nógrádmarcal és Balassagyarmat között.

Az Egyesület által meghirdetett szemétszedési akció sikeres volt – nyilatkozta lapunknak Horváth Attila, az egyesület elnöke.

  • Az önkéntesek mellett Szügy és Nógrádmarcal községekből önkormányzati segítséget is kaptunk a nagyobb lerakatok fölszámolására. A zsákok hamar megteltek, de amit összeszedtünk, az a hulladék már nem szennyezi tovább a környezetet, és nem kell néhány száz évet várni, míg lebomlik. Az a tapasztalatunk, hogy ahol nagyobb illegális szemétlerakó van, oda nem elég az önkéntesek munkája. A város határát elérve láttuk, hogy mintegy 3 konténernyi szemetet kellene összeszedni, de ehhez nagyobb szervezésre és autókra, traktorokra, hivatalokkal való együttműködésre van szükség.

A lelkes csapat minden körülmény ellenére madárcsicsergős, virágillatos jókedvben és önzetlenül teljesítette ezt a példamutató küldetést.

Kanyó Kinga

A fotókért köszönet Tóthpálné Mikle Györgyinek és Urbán Editnek.