Sokan feszült figyelemmel böngészik mostanában a hirdetéseket. Az ország más tájain már tavaly is az volt a vásárlásra készülők első élménye, hogy a reggel meghirdetett ingatlan délutánra már gazdára talált. Ez a tendencia Balassagyarmatot is elérte, és a kormánypolitikai döntések nyomán további felélénkülésre számíthatunk. A helyi ingatlanpiac mozgásáról a Schummer Ingatlanközvetítő Iroda vezetőjét, Schummer Istvánt kérdeztük.

Mióta érzékelhető gyarmati viszonylatban az ingatlanpiac felélénkülése?

Az ingatlanforgalom a 2008-as válság után, 2016-ban kezdett beindulni, de kezdetben lassú ütemben.  Ám 2018-ban Nógrád megyében két és félszeresére nőtt az ingatlanforgalom, ami az országos élmezőnybe tartozó adat. Emellett az árak tekintetében is jelentős növekedést tapasztalhattunk.  Az emelkedés először a lakásáraknál volt érezhető, mára ez maga után vonta a családi házak piaci értékének emelkedését is. A kereslet erősödését bizonyítja az alkupozíció gyengülése is, már irányáron is keltek el ingatlanok.

Hogyan alakultak a négyzetméter árak az elmúlt időszakban?

Nehéz négyzetméter átlagárat mondani, mert nagyon sok függ attól, hogy például a városon belül hol helyezkedik el, milyen a komfortfokozata, milyen műszaki állapotban van az ingatlan. Lakások esetében függ attól is, hányadik emeleten van, családi házaknál pedig a telekméret, az alapterület és a szintek száma is meghatározó. A lakások 150-180 ezer forint között mozognak, de vannak olyan társasházak, ahol 200 ezer forint feletti ár a jellemző. Ilyenek például a négylakásos társasházak a Szontágh Pál utcában, a volt Április 4. lakótelepen vagy a Mikszáth Kálmán és Ipolyjáró utcákban. Az elmúlt időszakhoz képest kb. 40 ezer forinttal emelkedtek a négyzetméter árak a Madách ligetben, a Hunyadi utcában vagy a Dózsa utcában található lakások esetében.

Milyen típusú ingatlanok a legkeresettebbek? 

Mind a lakások, mind a családi házak esetében jelentősen megnőtt a kereslet. Leggyorsabban az 1-2. emeleti összkomfortos lakások kelnek el, ezeket sokszor hirdetni sem kell. De a 100 m2 körüli alapterületű házakat is keresik. Mindkét ingatlantípusnál jellemzően a jó állapotú, felújított ingatlanokra van a legnagyobb igény. Ennek oka, hogy jelentősen megnövekedtek a felújítási, korszerűsítési költségek, illetve a szakemberhiány miatt ezeknek a munkáknak az elvégzése nehézségekbe ütközik. A helyi lakáspiacon is megjelentek a befektetési céllal vásárlók, mert nagy a kereslet az albérletek iránt is.

Milyen tényezőkön múlik az eladás sikere?

Elsősorban az ingatlanok árán múlik, mert a jól beárazott ingatlanok viszonylag gyorsan elkelnek. Sokan manapság  is aszerint áraznak, hogy majd mit szeretnének megvalósítani az eladásból. Tehát nem az ingatlant árazzák be, hanem a tervüket. Sokan nem szeretnének rákölteni sem az eladásban lévő ingatlanra, de nagyon fontos a vevő első benyomása, hogy a lakás vagy ház legyen tiszta, rendezett, átlátható terekkel, meg lehessen nézni mindent. Vannak továbbá olyan adottságok, amelyeken nem lehet változtatni, viszont egy közvetítő másképp mutatja be, mint külső szemlélő, míg a tulajdonos gyakran érzelmekkel közelít. A szakember tud ötleteket adni, hogy lehetne jobb elrendezést, térhatást kialakítani.

Mi a tapasztalat a vonzáskörzettel kapcsolatban?

A vonzáskörzetben Szügy a legkelendőbb, tavaly szinte az összes eladó ház megtalálta új tulajdonosát. Jelenleg is szinte kizárólag kétszintes házak találhatók a hirdetések között, Gyarmat közeli árakon. Patvarc, Ipolyszög és Őrhalom községekben is mozgás van az ingatlaneladások területén, itt a kisebb értékű, de magasabb komfortfokozatú, jó állapotú házak a keresettek.

Milyen tendenciákat látnak tágabb környezetünkben?

Salgótarjánban is jelentős volt az ingatlanpiac mozgása. Itt a városközponti (Pécskő utca és környéke) lakásokra és házakra van a legnagyobb igény. Itt is jellemző, hogy a felújított, festés után azonnal költözhető lakásokat keresik, amelyek árban nem is térnek el jelentősen az átlagos állapotú lakásoktól. Családi házak esetében is a központi fekvésű ingatlanokat keresik, de ezekből nagyon kevés az eladó. A salgótarjáni ingatlanok forgalmi értéke most is jóval a balassagyarmati árak alatt van. Szécsényben is mozognak az ingatlanok, mind a lakások, mind a családi házak tekintetében. Rétságra is jellemző az árak emelkedése, ezek körülbelül a balassagyarmati ingatlanok árával megegyezők.

Kanyó Kinga