Tévhit, hogy csak a melegebb időszakban áll fenn a kullancsfertőzések veszélye.

Tény  viszont, hogy tavasszal látványosabb a megjelenésük az életvitelünk megváltozásával. Valójában bárhol előfordulhatnak ezek a rovarok: az erdőben, a folyóparton, a kertben, a játszótéren…

A kullancsot azért is nehéz észrevenni, mert helyi érzéstelenítőt bocsát ki, mikor táplálkozni kezd – magyarázza dr. Érsek Ervin állatorvos. A fertőzött kullancs többféle kórokozót terjeszthet, ezek közül hazánkban a Babesiának és a Borreliának (Lyme) van jelentősége. A Babesia kórokozó a vörösvértestekben szaporodik el és a vesét károsítja, ezért a kezelésben egyrészt a kórokozó elpusztítása, másrészt a vese megvédése a cél. A legbeszédesebb tünet, hogy vörösre, barnásra festi a vizeletet. Heveny megbetegedést okoz, magas lázat, bágyadtságot, és a már említett vérfestéket a vizeletben.  Ilyen tüneteknél azonnal meg kell kezdeni az orvosi kezelést, amíg a vírus nem okozott visszafordíthatatlan károsodást. A Lyme kevésbé gyakori, de ez is lázzal jár, jelentkezhet sántikálás és szintén a megsötétedő vizelet.

Mit tehet a gazda, ha észreveszi a kullancsot az állat testén?

Mivel a rovar pár milliméteres, apró termetű, ezért nagyon fontos, hogy nemcsak a kutyát kell alaposan átvizsgálni például kirándulás, séta után, hanem a gyerekeket, felnőtteket egyaránt. A Lyme köztudottan emberekre is veszélyes. Az időtényező szintén fontos ebből a szempontból.  Amint észrevettük a kullancsot, azonnal el kell távolítani enyhe csavaró mozdulttal.

Jelenleg hogy állunk ezen a környéken fertőzöttséget tekintve?

Évről évre erősödik a fertőzöttség, egyre gyakoribb ez a probléma. A macska nem annyira érzékeny rá, a kutyáknál kb. nyolcszoros a fertőzöttség a macskákhoz képest. Az óvatosságot, a megelőzést hangsúlyoznám. A szájon át adható készítményeket tartom a legjobbnak, mert azt nem mossa le az eső, nem simogatjuk le az állat szőréről, májkímélő és más paraziták ellen is véd.

Ebben az időszakban a bolhák is egyre jobban érzik magukat.

A bolhák ellen megelőzésre szintén a tabletta, de a csepp és a por is hatékony, mert amikor már elszaporodnak, nagyon nehéz kiirtani őket. A nyakörvet macskák esetében kifejezetten veszélyesnek tartom, mert a nyakörvvel könnyen fennakadhatnak, és ha nem szakad el, meg is fojthatja őket.

Kanyó Kinga

A fotókat köszönjük Görgey Évának!