Harmadik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Szántóföldi Napok és Agrárgép-show nevű kiállítását. A május 23-24-én tartandó Fejér megyei rendezvényre előzetes jelentkezés alapján díjmentes eljutást biztosít tagjainak a Kamara.

A kétnapos mezőfalvi kiállításon a gazdák és partnerek álló- és mozgógépes bemutatókat, mikro- és demóparcellákat tekinthetnek meg. A gépek mellett bemutatkoznak a legújabb nemesítési, kutatási eredmények, de idén az erdőgazdálkodásra is különös hangsúlyt fektetnek a szervezők.  A többhektáros területen hétköznapi körülmények között, akcióban is meg lehet tekinteni, akár ki is lehet próbálni a munkagépeket, gépkapcsolatokat. Az agrárgazdaság aktuális kérdéseivel, a termelői kihívásokkal kapcsolatosan szakmai konferencia is segíti a látogatók tájékozódását.

A külföldön már régóta nagy hagyománynak örvendő mezőgazdasági kiállítások sikeres példáit látva 2017-ben tartottak először hazánkban ilyen nagyszabású rendezvényt. Az akkori 15 ezer látogató volt a bizonyíték arra, hogy itthon is óriási az igény a hasonló találkozókra. Az a célunk, hogy hasznos információkkal és tudással segítsük a gazdákat, a szakembereket, hogy megismerjék a hatékony termeléshez szükséges technológiákat. A rendezvény szellemiségét az a törekvés hatja át, hogy egészséges, jó minőségű élelmet termeljünk, miközben kikerülhetetlenek a civilizáció jelenlegi kihívásai is – mondta el Szandai József, a NAK Nógrád Megyei Szervezetének elnöke.

Kanyó Kinga