Ha a legnehezebb helyezetekben támaszkodni tudunk az Istenbe vetett hitünkbe, akkor könnyebben el tudunk navigálni a keskeny ösvényen, amely az életünket tovább viszi – állítja Pribeli Dorina, aki a szaléziak Savio Domonkos-díját vehette át.

A Savio Domonkos-díj tulajdonosa minden évben egyszer azon fiatalok közül kerül ki, akik önkéntes alapon segítik a Don Bosco Szaléziak, a Don Bosco Nővérek vagy a Szalézi Munkatársak Egyesülete által vezetett intézményeket Magyarországon. Az elismerést olyan fiatal kaphatja meg, aki tevékenységében, elhivatottságában, kitartásában, lelki életében és Don Bosco iránti szeretetben élő példát mutat társainak.

Már kisiskolásként kitüntél a társaid közül.

Anya vitt el a nyári szalézi táborba 2003 nyarán, mikor az első osztállyal végeztem. Sok korombeli gyerekkel találkoztam, itt ismertem meg a legjobb barátnőmet is, akivel mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Minden évben vártam, hogy végre nyár legyen, és azt a 2-3 hetet az oratóriumban tölthessem.

12 évesen már részt vettél a szervezésben is.

Mindig is határozott személyiség voltam, és akkoriban az egyik nagy animátor mellett voltam egy csoportnál. Ő akkor érettségizett, így egyedül maradtam a csoporttal, akik velem egyidősek voltak, mégis hallgattak rám, és a kiscsoportos beszélgetéseket egyedül csináltam végig. Ezután már több feladatban is segíthettem, ami nagyon motivált, és köszönöm azoknak, akik akkor nem törték meg a lelkesedésemet, és hagyták, hogy köztük legyek, mert ez segíthetett abban, hogy eljussak idáig. Szerettem a többi gyerek között lenni, szerettem a pénteki oratóriumokat, a programokat. Részese akartam lenni, nem akartam semmiből sem kimaradni. Egy idő után jobban szerettem szervezni ezeket a programokat, mint részt venni rajtuk. Az nagyobb boldogsággal töltött el mindig is, ha valakinek örömet okozhattam. Ezzel a fajta önkéntességgel pedig megvolt az az érzésem, hogy nagyon sok gyerek boldog és örül annak, hogy mi készülünk nekik. Ők ezeket megérzik, és örök körforgássá válik a boldogság átadása, ami ott pulzál a levegőben. Nem munkaként tekintek vissza az elmúlt évekre, hanem hivatásként.

A gimnáziumban is nagyon lelkes diák voltál.

Nagyon jó csapattal dolgozhattam, akik szintén elhivatottak voltak abban, hogy a csináljunk valami jót, ajánljunk mindenkinek lehetőségeket, amelyekben kiteljesedhetnek. Ne rohanjanak haza az órák után, hanem maradjanak, üljenek le a diáksarokban és beszélgessenek. A diáksarok nagy népszerűségnek örvendett és szívesen használták is a többiek. A színjátszós csapat is remekül működött, amit Major Krisztina tanárnő vezetett. A sulibandával a nyílt napon léptünk fel. Diáknapot szerveztünk az egész iskolának, és a Diákjuniális szervezésében is részt vettem.

A fővároshoz kötnek tanulmányaid.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karán vagyok 4. éves tanító szakos hallgató. Jelenleg a szakdolgozatomat írom. Komplex szakmai összefüggő gyakorlatomat Budapesten csinálom 3. osztályosoknál. Lassan alakult ki bennem, hogy a pedagógusi pályára lépjek, sokáig féltem, hogy nem lennék képes rá. Olyan nagy felelősséggel tartoznak a gyerekek felé, ők azok, akik megszerettethetik a tanulást, akik új kapukat nyitnak meg a gyerekek számára, akik ösztönzik, bátorítják őket azokban a dolgokban, amelyekben tehetségesek, de ők azok, akik segítenek azoknak a gyerekeknek, akiknek valamilyen nehézségük van. Valódi polihisztorok, akik értik a matematika összefüggéseit, jártasak az irodalomban, nyelvtanban, tudnak rajzolni, barkácsolni, énekelni, megfelelően sportosak és mindezeket át is tudják adni a felnövekvő generációknak. Emellett pszichológusok és nevelők is. Olyanok, akiknek az arcukról nem lehet levakarni a mosolyt, de este fáradtan zuhannak be az ágyba, miközben arra gondolnak, hogy „ez egy nehéz nap volt, de teljesen megérte.” Majd 10-20 év múlva, mikor újra látja egykori tanítványát, mint orvos, ügyvéd, fodrász, vagy esetleg tanító, akkor mondja ki őszintén újra azokat a bizonyos szavakat: „teljesen megérte.” Jelenleg nagyon jól érzem magam a gyerekek között, jó érzéssel tölt el, mikor futva rohannak hozzám a gyerekek, hogy „ugye a következő órát is te tartod?” Ezekért tényleg megéri.

Mi lesz a diploma után?

Nagyon szeretem Budapestet, hogy gazdag a lehetőségek tárháza, sok program közül lehet választani. Ha az ember feje megtelt a mindennapok szürkeségével, elég csak elmenni a Margit-szigetre, a Kopaszi-gátra, a Normafára, vagy a hegyekbe kirándulni. Diploma után szeretnék dolgozni, és világot látni. Az Erasmus+ program segítségével jelentkeztem önkéntesnek, így remélem, hogy jövő áprilisban már külföldön tevékenykedhetek.

Hogyan fogadtad a díjat?

Nagyon meglepődtem, de ehhez párosult egy nagy adag öröm is, hiszen eddigi életem során mindig tiszta szívvel voltam jelen a fiatalok között. Feltöltöttek, és úgy éreztem, hogy én is jó hatást gyakorolok rájuk. Számomra ez a díj azt jelenti, hogy helyem van a Szalézi Családban, itt mindig otthon érezhetem magam, befogadnak és támogatnak. Szeretve vagyok. Ez a díj jelképezi számomra azt az utat, amit első osztályos koromban elkezdtem, majd kamaszként folytattam. Ennek az útnak még nincs vége, és ha rápillantok, akkor tudom, hogy számítanak rám és én is számíthatok rájuk.

Aktív fiatalként milyen ars poeticával éled életed?

Mindent megtapasztalni! Csak úgy tanulhat az ember, ha mindenbe belefog, aztán tanul belőle. A hibákból főleg. Az életet arra kell kihasználni, hogy minél többet lássunk belőle, próbáljuk ki magunkat éles helyzetekben, ne féljünk attól, hogy mi lesz ezután. Mindig van valami, de erre a valamire nem szabad várni, hanem meg kell tenni felé az első és második lépést is. Kár lenne ezt a remek életet elpazarolni.

Miért fontos a hit?

Hogy mindig tudjunk valamire támaszkodni.

Az életünk során sokszor találkozunk befolyásoló körülményekkel, legyen az család, munka, társadalmi nyomás, hogyan tudunk gyorsan sok pénzhez kerülni, mennyire vagyunk szépek, izmosak, a társadalmi ideálnak megfelelünk-e stb. Viszont ha belegondolunk, megállunk egy pillanatra a felgyorsult világunkban, megállapíthatjuk: Isten megteremtett minket, addig formált, és alakított, míg az ő szemében tökéletesek nem lettünk.

Talentumokat kaptunk, amelyeket hasznosíthatunk, és amelyek a nehéz helyzetekben segítségünkre lehetnek. Nincsen olyan probléma, amit ne tudnánk megoldani az ő segítsége nélkül. Az élettől csak olyan feladatokat kapunk, amiket mi magunk meg tudunk oldani. Ha a legnehezebb helyezetekben támaszkodni tudunk az Istenbe vetett hitünkbe, akkor könnyebben el tudunk navigálni a keskeny ösvényen, amely az életünket tovább viszi. Néha el kell csendesedünk ebben a zajos világban, hogy tudjuk követni a számunkra kijelölt utat.

Szilágyi Norbert