Lévárdi Beáta Andrea zongora-, szolfézs, ének- és zeneelmélet tanár, karnagy. 26 éve a szécsényi Zeneiskolában kezdett tanítani, később a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola gyarmati intézményében is, mint tanszakvezető. Felsőfokú tanulmányait a miskolci Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, a Magyar Művelődési Intézetben, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte, de az egri Eszterházy Károly Főiskolán szakvizsgát is tett. Az általa vezetett kórusok hazai és nemzetközi versenyeken is sikerrel szerepelnek, csaknem 20 arany és 10 ezüst minősítéssel. Volt énekes növendékeivel alakította meg a Vissi d’arte Művészeti Együttest, mely rendszeresen élőzenei ismeretterjesztő koncerteket ad megyénk iskoláiban. Jeles napokon ünnepi hangversenyeket tart a szécsényi kórusokkal. Zongorista növendékei sorra nyerik az országos és nemzetközi versenyeket. Számos gyermek- és vegyeskari kórusfesztivál megálmodója és koordinátora. Munkáját több városi, megyei és szakmai díjjal is elismerték. Lévárdi Beáta az egyik legsikeresebb és legtevékenyebb pedagógusunk.

Jelenleg milyen projektek futnak?

Most vagyunk túl a Nemzetközi Bárdos Kórusfesztiválon. A következő esemény egy jótékonysági műsor, melyen a Százszorszép Száztagú Palóc Gyermek és Ifjúsági Dalkörnek gyűjtünk a vajdasági kirándulásunkra. Találkozni fogunk a kupuszinai és kishegyesi palócokkal, akikkel pünkösdkor közös koncertünk lesz. Ezután júliusban Tordaszentlászlón fogunk koncertezni az Erkel Ferenc Vegyeskarral.

Miért fontos, hogy utazzanak?

Ez ad motivációt, hogy a kórustagok járjanak próbákra. Az ilyen találkozók nagy ösztökélő erővel bírnak, hogy újabb darabokat tanuljunk, fejlődjünk. Minden hétvégére megvan, hogy melyik kórussal hova megyek.

Mi fér bele 24 órába?

Nem sok minden. Munka után este tízig a családé vagyok, aztán újra munka, és éjjel kettőkor fekszem.

Mi ad erőt hozzá?

A múlt heti kórustalálkozón 130 ember lépett színpadra, és a végén összkart vezényeltem, Bárdos Erkel-Szózatát. 130 ember áll veled szemben, látod, hogy könnyes a szemük, és mindenki érzi, hogy most valami nagyot alkotunk. Az ilyen élmények által visszafordul az energia.

Szereti a versenyeket?

Szeretem, sőt keresem, vonzom is a versenyeket. Meglátom a hirdetést, aztán visszajön éjszaka, visszajön nappal, és ha kitűzöm a célt, onnantól konok és makacs vagyok. Ha verseny van, akkor a tanítvány többet gyakorol, tele van boldogsággal. Tehát valami engem felvillanyoz, és ők átveszik a lelkesedést. Jól rá is érzek, hogy valami szikra van a gyerekben, például muzikalitásban, technikában, személyiségében jó. Utána hetekig kutatok, keresek darabot, álmodok vele, őrlődök, és ösztönösen ráérzek, hogy ebben a darabban ő ki tud teljesedni. Akkor viszont már vérre megy a dolog, meg kell csinálni, nem engedek.

A siker képesség vagy jutalom?

Ezt van, akinek megadja a Jóisten. A jó adottságok önmagukban kevesek, sokat képzem magam. De ez is kevés. Jókor vagyok jó helyen, jók a ráérzéseim. Úgy érzem, hogy van olyan kisugárzásom is, ami miatt az emberek követnek, velem jönnek.

Hol van a mindennapokban a fókusz?

Mindig valamit tenni. A cselekvés, az aktivitás. De ez otthonra is érvényes. Az egyik gyerekkel kémia dolgozatra tanulunk, a másik épp írni tanul. Én ebbe is cselekvő energiát teszek.

Nagyon magas hőfokon ég! A Száztagút például miért indította el?

Nem én indítottam el, Ónodi Krisztián a szellemi atyja. A Szent Imrében az akkori Igazgató biztatott, hogy hozzunk létre egy gyerekkórust. Órán minden gyereknek megtanítottam a darabot, és azt mondtam, hogy akinek van kedve, az jöjjön velem. A próbán ott termett rengeteg gyerek. Aztán Feri bácsi mondta, hogy csatlakozzanak a pedagógusok is. Fölvettem nekik magnóra a dallamot, és szünetekben énekeltek. Ezekből lettek az adventi nagy koncertek hetven kórustaggal. Óriási élmény volt, mert amikor azt láttam, hogy a kolléga szeme könnyes, miközben vezényelek, akkor azt mondtam, hogy ezért érdemes csinálni, mert óriási dolog, hogy kiáradnak az érzések, megnyílik a szív. Aztán Ónodi Krisztián hallott rólunk, megkeresett, hogy az erdélyi szentegyházi kórus mintájára szeretne egy palóc népdalkört alakítani, beszerveztük a többi iskolát, és így jött létre a kórus.

Emlékszik rá, mikor köteleződött el a zenének?

Hatéves voltam, amikor Ember Györgyi néni zongoraórákat tartott a szomszédban. Átjártam játszani az unokáihoz, de azon kaptam magam, hogy ott állok a zongora fölött. Györgyi néni egyszer mondta, hogy gyere, próbáld meg. Egy évig jártam hozzá, aztán zeneiskolás lettem. Én akkor már körbe ültettem a babákat, zongorázni tanítottam őket, ellenőrzők, naplók voltak. Egész életemben pedagógus akartam lenni. Majd 13 évesen anyukám elvitt Nádor György egyetemi docenshez, aki a Zeneakadémia különleges tehetségek iskolájában tanított, és 18 éves koromig hozzá is jártam órákra.

Magának is szokott játszani?

Szoktam. Június végére telítődök, alig várom a szünetet. Elmegyünk szabadságra, kimegyek a málnába egy hónapra, zenét se akarok hallani, fáj a fülem. De ez az egy hónap átfordít. Augusztus elején elkezd hiányozni. Meghallom, hogy valaki zongorázik a tévében például, és ennyi elég. Chopin és Mozart a kedvencem. Chopinnel egy napon születtem, Mozarté nagyon könnyed, tiszta zene. A zene gyógyít, nekem hivatás és szenvedély is.

Kanyó Kinga