Öten öt városban, öszvérnek adott fürjbecsinált, Krisztus koporsója, utolsó mohikánok – píszí hülyeségek nélkül beszélgettünk Horváth Ádámmal, városunk közismert zenészével, aki augusztus 10-én, szombaton este a főtéren dübörög második albumát készítő rockbandájával.

Két és fél év, sok vagy kevés?

Mintha ma lett volna, amikor 2017 elején belekezdtem a bemutatkozó lemezünk első dalának megírásába, innentől tartjuk számon Stula barátommal a Stula Rock-ot.

Ez volt a Ha látnád magad című nóta, amely azóta már 160 ezres megtekintésnél jár a youtube-on.

Mindjárt elsőre megírtam a nagy slágert, azóta is próbálom utolérni magam, hahaha.

Egy évre rá, 2018 februárjában kijött a debütalbum, jókat írtak róla, jó is.

Remek kezdés volt. A legyártott 500 darab nagy része elfogyott. Nagyon sokat köszönhettünk az azóta megszűnő Rock FM rádiónak, legalább ezerszer szólaltak meg náluk az első lemez dalai. A netes Rocker Rádió is sokat játssza a nótáinkat, így reméljük a második lemez is elér a célközönséghez.

Hol tart az új lemez?

Minden dal feljátszva és felénekelve a stúdiómban, a vokálok, a basszusgitár és a keverés hiányzik még, de nagyon hamar befejezzük ezeket is. Kissé elhúzódott a munka, de csak 101%-os végeredmény az elfogadható. Reméljük, kijön év végén.

Hogyan ment az alkotás?

Öten öt városban lakunk, hét zenekarban játszunk külön-külön, és meg is kell élni valamiből, így hát nem egyszerű haladni a dalokkal, hahaha. Örökifjú lesz a címe, ezt éppen tegnap döntöttük el. Maradunk a hard rock műfajnál, tehát dallamos, nagy ívű énektémák, virtuóz gitár- és billentyűszólókkal megtűzdelve. Kicsit modernebbre vettük, bár ez vicces definíció rá, mert a 7 húros gitár a rockban már harminc éve használt hangszer. Szövegileg teljesen az én művem, két dalt hozott zeneileg Vigyinszki Máté gitáros, kettőt Zsigmond Albert billentyűs, a címadó dalban zeneileg társszerzők vagyunk Stulával. A többi dal a sajátom. Most nincsenek csajos és szerelmes dalszövegek, ezek a nóták minden másról szólnak. Illetve van egy tisztelgés a női nem előtt Szép nő címmel. Így szól a refrén első két sora: „Az a szép nő, akinek szép a lelke, egy varázslat, amit a kedvessége teremt…” Nagyon kíváncsi vagyok a fogadtatásra!

Koncertek?

Augusztusban lesz három buli, az egyik ugyebár most szombaton Gyarmaton, ahová mindenkit várunk nagy szeretettel. Aztán 16-án Berettyóújfalun, 17-én Hortobágyon, a híd lábánál muzsikálunk. Szeptember 19-én pedig a fővárosi Barba Negrában tolunk egy lemez-előzetes koncertet, azon már három-négy dalt elővezetünk az új albumról is.

Nehéz a Stula Rock helyzete? 

Nehéz. Őszinte leszek, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. A rockbiznisz is így működök. Amelyik produkcióba sok pénzt tudnak tenni, és mondjuk jók, uram bocsáss, még eladhatóak is, azoknak van esélye nagy(obb) zenekarnak lenni. Ha nincs, akkor is van pinduri esély, de sokkal nehezebb a szélmalom-harc. Ahogy nagyapám mondja: Nem szégyen a szegénység, csak kellemetlen, hahaha. Szóval, maradjunk annyiban, nem egyszerű a mutatvány, de alulról szép nyerni!

Az uralkodó kereskedelmi média hosszú évek óta azt hazudja, hogy a rock halott, közben pedig köszöni szépen, nagyon is jól van, sokan szeretik és hallgatják.

Hiába adunk az öszvérnek fürjbecsináltat, nem eszi meg, ha meg belétömjük, kihányja, hahaha. Aki el tudja, vagy el meri dönteni fiatalon, hogy mi tetszik neki, és mi nem, tehát egyénisége is van, az kutatni fog, és nem azt eszi, amit elé pakolnak. A mai világban egyre kiveszőbb ez a fajta mentalitás, az elmúlt tíz év alatt is a töredékére csökkent tapasztalataim szerint. A fiatalok nem hallgatják nagy tömegben apáik zenéit. Ez a beat-korszak óta így van. Mindig van néhány utolsó mohikán, akik nem törődnek a fősodorral, a saját ízlésük után mennek. A csorda hadd legeljen, de mi a maradék, szerintünk normálisabb ízlésű embereknek zenélünk. Sajnálatos, de ez van.

Hogyan éli meg egy igazi zenész, hogy az említett média hosszú évek óta a gagyit ajnározza, atomcsapással felérő pusztítást okozva ezzel a közízlésben?

Bele vagyok betegedve! Harminc éve zenélek, az elmúlt tíz évem szinte csak a professzionális zenélésről szól. Manapság többet stúdiózok, producerkedek magunknak és másoknak, mint koncerten dobolok. Amihez én értek, amit tudok és szeretek, az már nagyon régen nem divatos, ez nem kell világviszonylatban sem. Pláne nem egy gazdaságilag elmaradottabb picike ország egyik legcsóróbb megyéjében élő dobosból lett zenésztől, hahaha. Harminc éve akik ilyen stílusú dalokat írtak innen nyugatabbra pár ezer kilométerrel, azok szigetet vettek, vagy legalábbis nagy házat, sportkocsival. De a viccet félretéve, szerintem kétféle szöveggel és zenével lehet előrejutni: vagy nagyon jóval, vagy nagyon rosszal. A középszerű nem jó. A nagyon rosszat érti a 80 százalék, a fogyasztók. Mehet a közhelyparádé, minél butább a szöveg, annál többen „értik”. A maradék 20 százalék osztozik a minőségibb produkciókon. Mi nekik zenélünk.

Mi a legnagyobb nehézség? 

Az, hogy nincs pár millió forintunk befuttatni a zenekart, fellépni minden olyan futó, nagy zenekar előtt, ahol a potenciális érdeklődő ott van. Reklámokat venni, a köztudatba lenni, hadd pörögjön a név. Ez így működik. A rock  világban szinte tabu téma a pénz kérdése itthon, mi sem feszegetjük, de ha már megkérdezted, nem fogok hazudni valami píszí hülyeséget! Ha a pénz miatt csinálnánk, nem ilyen zenét írnánk.

Mi ad erőt?

A siker. Hogy mi a siker, az relatív, de ha látjuk, hogy vannak emberek a koncertjeinken, csillog a szemük, éneklik a dalokat, annál kevés felemelőbb történet létezik.

Egyébként hány az óra vekker úr?

Tudom, hogy jelentős változások előtt állok, komoly terveim vannak, ha azok egy része bejön, akkor boldog leszek. Nagy reményekkel várom a Stula Rock új albumát, de csinálunk egy cédét Simó Annamáriának is. Ahogy befejezzük a Stula lemezt, gitárt is ragadok, és kidolgozgatom a még fejemben lévő dalokat. Az alkotás nem áll meg.

(szilágyi)