A Woodstocki Fesztivál 50 éves évfordulójának emlékére szervez többnapos zenei rendezvényt a Balassagyarmati Evangélikus Egyházközség augusztus 14. és 19. között. Hogy mi köze a rocknak Jézus Krisztushoz, és hogyan kerül Sugera Bugera a Luther Ház emelvényére, erről beszélgettünk Bartha István lelkésszel, a koncertsorozat főszervezőjével.

  • Rendhagyó istentiszteletet máskor is tartottunk már, de ez most nagyobb szabású projekt – kezdi Bartha István. – Az egyik súlypont, hogy helyi zenekarok lépnek színpadra, a másik súlypont az, hogy kifejezetten keresztény tartalmú zenék, mély és elgondolkodtató szövegek is megszólaljanak.
  • Milyen üzenetet szán a rendezvénynek?
  • Woodstock sok értékre rávilágított. Az egyik a szabadság, ami a rockzenének az egyik legfontosabb üzenete. Az, hogy ember embert nem korlátozhat, nem bánthat. A másik érték a béke. A peace and love szlogen ugyan közhelyesnek tűnhet, de azt látjuk, hogy ma is erre van a legnagyobb szükség. Nagyon jó lenne, ha a világunkat mi is örömteli hellyé tudnánk tenni, nem pedig pokollá. Másfelől a rockzenét ugyan hangadó keresztény irányzatok egyértelműen rossznak, ördöginek bélyegezték, de én azt szeretném, hogy legyen nyilvánvaló, hogy például azok a kulturális tartalmak, amelyek megjelentek Woodstockban, nagyon is részei a krisztusi etikának.
  • De Woodstock asszociációs mezejébe beletartozik a trágárság, a szabadosság, az alkohol- vagy drogfogyasztás is. Ez sokakban visszatetszést kelt.
  • Ha emberi kapcsolatok mennek tönkre, vagy ha valaki a munkáját nem tudja ellátni alkohol vagy drog miatt, az mindenképp gyógyításra szoruló helyzet. De nagyon sokszor látom, hogy a magát kvázi normálisnak tartó világban sokkal több gonoszság és erőszak működik a felszín alatt. Lehet valaki józanul is beteg lelkű, aki bántalmazó közeget hoz létre, bármilyen státuszban is teszi ezt, és ez is gyógyításra szoruló helyzet. Egy szó sem önmagában bántó. Az bántó, ami mögötte van. Lehet nagyon szépen is gyilkos szavakat kimondani. Egy rock koncerten megvan a szavak sajátos atmoszférája, ott mással nem helyettesíthetők.
  • Tabudöntögetésnek szánja a megemlékezést?
  • Igen, bár nevetségesnek tartom, hogy 2019-ben egy ilyen kezdeményezés még mindig tabudöntögetésnek számít. Fontosnak tartom, hogy a falak leomoljanak az emberek között. Sok keresztény emberben van elutasítás, ami felszínre kerül egy-egy társadalmi vitában, de a másik oldalról ugyanígy megvannak az előítéletek a hívőkkel kapcsolatban is.
  • Kétségtelen, hogy Woodstock generációk óta a köztudat része. Ön szerint mire tette ki végérvényesen a felkiáltó jelet?
  • Talán az elfogadás és az elfogadottság érzésére. Azt is mondanám, hogy ez jelenti a megoldást az elválasztottságra, az egoizmusra, a félelemből adódó gyűlöletre, az ellenségeskedésre. Ha nincs elfogadás, akkor csak háború van.

Kanyó Kinga

Klub-Fesztivál BGY ‘19, a Woodstock fesztivál emlékére

Balassagyarmat, Luther ház (Kossuth u. 38.).

A belépés díjtalan

Augusztus 14. (szerda)

20.00 PYOBA

Augusztus 15. (csütörtök)

Szeverényi Dezső emlékest
17.00 Music Jam Band
18.30 Koleszár Gábor
19.30 FIKCIÓ

Augusztus 16. (péntek)

19.00 Keresztkérdés

Augusztus 17. (szombat)

18.30 Sugera Bugera Band
20.30 Félmegoldás

Augusztus 18. (vasárnap)

19.00 Hangszedők

Augusztus 19. (hétfő)

17.00 Kövesdi Miklós Gábor stand up comedy
19.00 Neonhal