Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára köztársasági elnöki kitüntetéseket, Életmentő Emlékérmet, valamint belügyminiszteri elismeréseket adott át az állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából, Államalapító Szent István király tiszteletére megrendezett ünnepségen.

A miniszterhelyettes beszédében hangsúlyozta, a magyar nép csak akkor maradhat fenn, ha megőrzi önmagát, területét, biztonságát, függetlenségét. Magyarország a közelmúltban bebizonyította, nem lehet nélküle Európa sorsáról dönteni. A magyarok mindmáig saját törvényeik szerint élnek, és őrzik nemcsak magyarságukat, hanem a kontinens határait és azokat az értékeket, amelyek nélkül Európa nem létezhet.

Hozzátette, Magyarország Európának is azt üzeni, hogy csak úgy vészelheti át a viharokat, ha önmaga marad, megvédi a nemzetek Európáját, határait és keresztény kultúráját.

Az ünnepségen nógrádi polgármesterek is rangos kitüntetéseket vehettek át.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozatát Adományozták:

Balassagyarmat város fejlesztése és a helyi kultúra ápolása iránt elkötelezett,
több évtizedes településvezetői munkája elismeréséül Medvácz Lajos úrnak Balassagyarmat város polgármesterének.

Hollókő község fejlesztése, valamint a helyi kulturális értékek megőrzése és
továbbadása iránt elkötelezett településvezetői munkája elismeréséül
Szabó Csaba úrnak Hollókő község polgármesterének, volt országgyűlési képviselőnek.

Bátonyterenye város gazdasági felemelkedését és az ott élők életminőségének
javítását sokrétűen szolgáló, sikeres településvezetői munkája elismeréséül
Nagy-Majdon József úrnak Bátonyterenye város polgármesterének.

A Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatát Adományozták:

Szendehely község szolgálatában végzett sikeres településvezetői munkája,
valamint a német nemzetiség nyelvének és kultúrájának ápolása iránt
elkötelezett tevékenysége elismeréséül Altsach Ignác úrnak Szendehely község polgármesterének.

Drégelypalánk község fejlesztése érdekében végzett közel három évtizedes
településvezetői tevékenysége elismeréséül Dombai Gábor úrnak Drégelypalánk község polgármesterének.

Bercel község fejlesztése, illetve a helyi közösségi élet szervezése érdekében
végzett két és fél évtizedes településvezetői és közéleti tevékenysége elismeréséül Jánvári Andrásné asszonynak Bercel község polgármesterének.

A kitüntetettek teljes listája itt tekinthető meg.

Forrás: concretemedia.hu