Rangos állami kitüntetésben részesült Baranyi László brácsaművész, a 100 Tagú Cigányzenekar tagja, aki a magyar és cigány népzenét világszerte népszerűsítő előadóművészi pályája elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át Áder János köztársasági elnöktől.

Baranyi László tősgyökeres balassagyarmati zenész dinasztiába született. Édesapja, a nagynevű muzsikus, Baranyi János, zenekarával nagyra becsült tagja volt a város kulturális és szórakoztató életének.

Muzsikus dinasztia lévén, a kiskorban induló zenetanulást az édesapa felügyelte. Lacika tízévesen kezdett el zeneiskolába járni, Ember Péter növendékeként hegedű tanszakon sajátította el a klasszikus zenei alapokat. Nem sokkal később a világhírű brácsaművész, Vámos László irányításával megszerezte a művészi pálya indulásához szükséges készségeket, szintén a zeneiskolában. A cigánybrácsát az otthoni közegben a nagybátyja tanította. 17 évesen felvételt nyert a budapesti Rajkó Zenekarba, majd 21 évesen megszerezte az előadóművészi engedélyt.

Első munkahelye a Budapest Szálló volt, az utolsó a Gundel. Számos zenekarban játszott és játszik a mai napig, és a turnéknak sincs vége. A gazdag és izgalmas pálya állomásait – Kuvaittól Kanadáig – képtelenség lenne felsorolni. Egy álma van még: hogy a Vármegyeháza előtti téren felcsendüljön a magyar cigányzene.

Madarat tolláról… – tartja a mondás. Milyen zenésztársakkal büszkélkedhet?

Első munkahelyemen Boross Lajos zenekarában játszottam. De muzsikáltam Jónás Lajossal, Buffó Rigó Sándorral, ifj. Járóka Sándorral, Lakatos Gyurival, Lakatos Robival, ők mind világhírű zenészek. Mészáros Tivadar mellett értem igazi muzsikussá. A 100 Tagúval 25 éve turnézom, de más zenekarokkal is jártam a világot. Játszottam kísérő zenekarban, klezmer zenekarban, rock zenekarban, Rúzsa Magdival, az Experidance-szel…

Lenyűgöző a leltár, és nagyon intenzív művészi pályát mutat.

Sosem neveztem magam művésznek, mindig muzsikusnak tartottam magam. De úgy vállaltam el mindig a feladatokat, hogy ha hívnak, szabadon dönthessek arról, hogy hova megyek el. Soha semmit nem csináltam kényszerből.

A repertoár is rendkívüli.

Van erre egy nagyon jó kifejezés, kávéházi muzsika. Nekünk mindent kell tudni játszani. Slágerek, operettek, opera részletek, nóták, musicalek, verbunkosok, palóc csárdás. Mindent, attól függően, hogy hol, kinek játszunk, melyik zenekarral, mi a műsor. A világon a legnagyobb dolog, amikor egy zenész szórakoztatni tud.

A szó szoros értelmében kinyílt a világ 21 évesen. Egészen más dimenzióba került. Hogyan emlékszik Gyarmatra?

A világ fővárosa nekem Gyarmat. Amit én gyerekkoromban itt kaptam az emberektől, az egész életen át elkísért. Az apámat úgy tisztelték, becsülték ebben a városban, minket olyan szeretet vett körül, hogy azt kifejezni sem tudom. A cigányzenének Gyarmaton óriási kultusza volt. A Rákócziba jártam iskolába, ott a tanároknak lelkük volt. Az osztályfőnököm, Márta néni úgy várt engem, és a többi tanár is, hogy a Lacikából muzsikus lesz. A templomba, ahol valaha ministráns voltam, ma is bemegyek. A becenevemet is Gyarmaton kaptam. Az Ipolyra jártam horgászni. Na, Lacika, mit fogtál? – kérdezték. Mindig mondtam, hogy snecit, és rám ragadt. Az iskolatársaim, a pajtásaim, az egész város közössége fantasztikus volt. Gyarmat rendkívüli személyiségeket, csodálatos embereket adott a világnak.

Ön is rendkívüli személyiség, nem véletlen a kitüntetés sem. Mit jelent ez a díj?

Igazából csak most kezdem felfogni. A gyerekkoromtól, apámtól kezdve a barátaim, a mestereim, az egész életem benne van. Pál István Szalonna terjesztett föl, aki azt mondta, hogy zenekari tagnak is kell kitüntetést kapnia, és velem nagyon szerettek dolgozni. Én mindig egyre többet akartam tanulni. Sok helyre hívtak, és ha nevesebb prímás hívott, örültem, mert azt jelentette, hogy jó muzsikus vagyok, de tudni is kellett. Nem én vagyok a legjobb brácsás, de a Jóistennek nem tudom megköszönni, hogy ilyen szép életem van, és hogy így szeretnek velem muzsikálni.

Sajnos már nem része az életünknek a cigányzene úgy, mint évtizedekkel ezelőtt. Mit gondol, vissza lehet hozni a szórakozásnak, szórakoztatásnak ezt az páratlan, értékes formáját?

Igen, csak idő kérdése. Vannak erre irányuló sikeres törekvések. A Muzsikáló Magyarország programban 54 zenekar vesz részt országosan, akik éttermekben játszanak, köztük mi is. Kiemelt feladat a cigányzenei hagyomány felélesztése, mert ez a világon egyedülálló kincs, a magyar kultúra része.

Van még utánpótlás?

Az szoktam mondani, hogy amennyit vesztettünk, annyit nyertünk is. A cigánygyerekek nagy része már nem viszi tovább ezt a műfajt. A magyar muzsikus dinasztiák sarjai a világ legnevesebb iskoláiban végeznek, tehát már más szinten képzik magukat. De amelyik megszerette a cigányzenét, az inkább prímás lesz, mint művész. A legutóbbi prímásversenyen rengeteg olyan gyerek volt, aki a Konziban tanul, vagy már végzett művésztanár. Csak bele kell gondolni abba, hogy micsoda képzett zenészek ezek a fiatalok! Tehát előfordulhat még egy minőségi ugrás is ezen a területen, főleg ha a fiatalok látnak benne jövőképet.

(a fekete-fehér felvételen az édesapa, Baranyi János és zenekara játszik a Palóc ligeti Szabadtéri Színpadon, 1966. május 1-én…)

Kanyó Kinga