Aranyos hétvégén vannak túl a balassagyarmati Vitalitás SE erőemelői.

Ugyan csak három versenyzőjük indult a sárbogárdi RAW Erőemelő Magyar Bajnokságon, azonban ők nagyszerű sikereket tudhatnak maguk mögött azon a versenyen, ahol csak a színtiszta erő számít, hiszen semmilyen teljesítmény fokozó sport ruházatot nem lehet viselni.

Mind az ifjúsági, mind a junior mezőnyben megmérettette magát Fehér Krisztina és Halaj Liza. Előbbinek sikerült mind a két korcsoportban magyar bajnoknak lenni, míg Liza az ifik között 2., a juniorok között 3. helyezést ért el, valamint az az ifjúsági abszolút kategóriában is 3. helyen zárt.

A junior korú Posta Krisztián jó szokásához híven ismét kitett magáért, a 74 kg-osok között (guggolás 187,5 kg, fekvenyomás 115 kg, felhúzás 236 kg) 538,5 kg-os összteljesítménnyel aranyérmet szerzett, valamint a felhúzásával új országos csúcsot állított fel – mint azt a klubelnök Honti Attila elmondta.