A nagyszüleink idejében még élő, azaz gondolkodásmódban, napi tevékenységekben, öltözködésben, étkezésben vagy ünnepi szokásokban is materializálódó falusi életforma végérvényesen elveszni látszik. Múzeumi vitrinekbe zárhatjuk ugyan ennek a világnak egy töredékét, de ezzel egyúttal rákényszerítjük a múltidejűség kereteit is. Vagy tudatosíthatjuk örökségünk azon részeit, amelyek nem igénylik sem az emlékezők jelenlétét, sem az alkalmanként megrendezett formaságokat. Az örökölt hagyomány és tudás ugyanis csak akkor nyer értelmet, ha kiállja a kézzelfoghatóság próbáját, azaz tevékenységekben vagy öltözködésben is megnyilvánul. Ez viszont már nem hagyományőrzés, ez maga a hagyomány.

Bartáné Csordás Anitát még esztergomi diákéveiben nevezték el a szobatársak Palócnak. Ebből a becenévből ered az új márkanév, a Palócka története.  Madaras pólók, népmesei motívumokkal díszített felsők, palóc motívumos és palóc színvilágú, raglán ujjú blúzok, palóc és paraszt szoknyák alkotják a kollekciót. Az elsődleges szempont, hogy alkalmasak legyenek a mindennapi viseletre, illeszthetők legyenek a manapság szívesen viselt ruhadarabokhoz, cipőkhöz.

Szeretném a palóc motívumokat, színvilágot bevinni a megkopott köztudatba, a mindennapi megjelenésbe – mondja Anita.  – A népviseletet alkalom adtán fölvesszük ugyan, de azt mindennaposan hordani nem lehet. Ezért úgy alakítottam ki a ruhákat, hogy a napi öltözet részei lehessenek. A kék-fehér-piros a palócság három alapszíne. Lehet, hogy valakinek nem tetszik a palóc motívum, de akkor viselni lehet a színvilágot is önmagában.

Csordás Anita Cserháthalápon nevelkedett, jelenleg is itt él családjával. A Szondiban végzett nőiruha-készítőként, majd szakmájában helyezkedett el. Öt évvel ezelőtt kezdett el hajócsipke ékszerekkel, majd horgolással foglalkozni. Mellékállásban kézműveskedett, és a táskák, babák mellett csakhamar megjelentek a ruhák is. Végül idén tavasszal úgy döntött, hogy otthagyja főállását, és ezzel útjára indította a Palócka történetét.

A palóc madárkából logo lett?

Megjelenik a ruhákon, de úgy gondoltam, ha valaki Gyarmatról szeretne palóc motívumos ajándékot vinni, akkor az legyen a madárka. Ez az egyik fő motívum, a lelkem szabadságát jelenti.  Adok mellé egy mondatot is, ha kérik: „Mindegy, hogy hova, a lényeg, hogy veled.” Nagyon mély jelképeket, szeretetteljes igazságokat örököltünk.

Miből táplálkozik az identitásod?

Fiatal korom óta hagyományőrző vagyok, mindig szívesen beöltöztem. De az identitásom ettől mélyebb rétegekbe ívódott be. A nagyszüleimtől kaptam rengeteg szeretet és egy mérhetetlen hagyományt. A nagyapám egyszerű parasztember volt, méhészkedett, állatokat tartott, földjei voltak. Imádtam vele a határban szénát gyűjteni, fejtük a tehenet, ittuk a habos friss tejet. Aki ezzel az életformával nem találkozott, el sem tudja képzelni, mennyire gazdag volt. De ha kíváncsi rá, el tudom mesélni, s ha megvan a nyitott fülű hallgatóság, már nyert ügyünk van. Kézműves foglalkozás közben mindig mesélek a gyerekeknek. Ők ezeket a történeteket isszák. A felnőtteket szintén megérintik az emlékek. De ha csak egy szoknyát varrok, akkor is eszemben vannak a nagyszüleim.

Mit öltesz bele a szoknyába, a blúzba?

Amikor varrok, az nekem időutazás és egyben mérhetetlen szeretet az őseim iránt. A régi öregek a két kezükkel teremtettek meg mindent. Igazából megformálták a valóságukat, a részletekig. Nagyapám úgy tanította, hogy amit én a saját két kezemmel elvégzek, az el lesz végezve. Sokat dolgoztak, és bőséget teremtettek a családjuknak. Kincseket hagytak ránk tárgyakban, ruhákban, ezek is emlékek. De ami ettől fontosabb, az a tudás, hogyan kell kézzelfoghatóvá tenni a vágyakat, a szeretetet. Én a szívemmel beleöltöm a szoknyába az ő tudásukat a világról, és azt a szeretet, amivel körbe vették a családjukat, a jószágaikat, a földet vagy az otthonukat.

Hogyan fogadja a közönség a ruhákat? Van fogékonyság a fiatalokban ilyen jellegű termékekre?

Határozottan, csak meg kell találni azt a rést, ahol el tudom érni őket. Nem tetszik mindenkinek minden, de én elkészítem úgy, hogy az adott ember ízlését tükrözze. Ezek méretre készített termékek, és mindegyikbe kerül valami, amitől egyedivé válik. Brazíliába is vittek már Palóckát, és most Pestről is eljönnek érte. Merem remélni, hogy fogok látni a városban is olyat, aki az utcán szembejön a ruháimban.

Bővíted a kínálatot?

Idővel. Ezt a nyarat a kékfestő szoknyának, és a paraszt szoknyának szántam, egyelőre még a munka elején tartok. De távlati tervek között szerepel egy kis manukfaktúra, üzlettel, gépekkel, munkaerővel, ahol a tudást átadhatnám.

A márka létrehozóját személyesen a Mikszáth Kálmán utcai Palóc Portán lehet megtalálni.

Kanyó Kinga

Fotó: Megyeri Máté és Torjay Attila