Hét testvértelepülés küldöttei érkeznek városunkba a hétvégén. A szlovák, lengyel, német, olasz, román és ukrán településekről érkező vendégek négynapos programsorozaton vesznek részt.

Balassagyarmat és környékének látnivalói, a helyi energetikai fejlesztések bemutatása, világhírű magyar turisztikai célpontok megtekintése – többek között ezekkel a programokkal várják a szervezők a testvértelepülésekről érkező vendégeket.

  • A testvérkapcsolatok akkor igazán termékenyek, ha nemcsak a városvezetés szintjén működnek, hanem művészeti, gazdasági, szakmai szinteken is – mondja Medvácz Lajos polgármester. – Tény, hogy az ilyen jellegű kapcsolatok hosszú időt és többoldalú kezdeményezést igényelnek, de számunkra az a fontos, hogy elindítsuk a kapcsolatépítési folyamatot az egyes szakterületeken. Hogy csak néhány példát említsek, ilyen testvértalálkozó után jött létre partnerség a heimenkircheni és az itteni idősek otthona között, melynek gyümölcseként ágyakat küldtek a német testvérek, de helyi művészeink is vettek már részt olasz színház felújításában. Rendszeresen és kölcsönösen segítjük egymást, folyamatos az együttműködés.

A programsorozat részeként péntek este ingyenes szabadtéri rendezvényen vehetnek részt az érdeklődők, a Civitas Fortissima téren.  19 órakor fellép a Kiyo Kito Taiko japándob csoport, ezt követően pedig a The Black Birds – Beatles emlékzenekar. Esőhelyszín a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ.

A testvértelepülésekkel való kapcsolatok a 90-es évekre nyúlnak vissza. A történet Heimenkirch-hel kezdődött, végül a jelenlegi kapcsolatrendszerbe két szlovák település, Szlovákgyarmat és Golianovo csatlakozott legutóbb. Az évtizedek során élénk kapcsolattartás bontakozott ki, pályázati forrásokat felhasználva sikerrel került megrendezésre több találkozó, de Balassagyarmat küldöttei is rendszeresen vendégeskedtek külföldi barátainknál. A legnagyobb szabású és legemlékezetesebb 2010-es program keretében minden testvértelepülésre személyesen vitték el a meghívókat városunk képviselői, akik két hét alatt futva-kerékpározva-úszva tettek meg 8600 km-t. A kalandos kézbesítés legkülönlegesebb állomása a XVI. Benedek pápánál tett látogatás volt. A Szentatya külön köszöntötte a Civitas Fortissima zarándokait, Medvácz Lajos polgármestert pedig személyes találkozón is fogadta.

Kanyó Kinga

Fotó: Torjay Attila