Színes programmal várták a közönséget A Zene Világnapján a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei. A hagyományosan megrendezésre kerülő ünnepi műsor mellett az idén újdonságot is tartogattak a szervezők.

Kísérő rendezvényként képzőművészeti kiállítás megnyitóval indult az est programja. Az intézmény képzőművész tanárának, Dávid Zsuzsannának a műveiből nyílt tárlat a Rózsavölgyi Galériában. Ezután került sor a komolyzenei koncertre, Medvácz Lajos polgármester köszöntőjével.

  • Bár már szeptember óta folyik a tanítás, a zene világnapjának megünneplése kiemelt pontja a tanévnek – mondja Csábi István, intézményvezető. – A fellépő művésztanárok mellett, szokásainkhoz híven, az idén is bemutatkozhatott egy ifjú tehetség, Siket Flóra, fuvola szakos növendékünk, a Kiss Árpád Általános Iskola tanulója. A szóló produkciókon túl szintén hagyományosan fellépett a Balassagyarmati Dalegylet, de nagyon büszkék vagyunk a Kamarakórusunkra is, akiket tavaly az egri Éneklő Ifjúság találkozón, Az év kórusa díjjal, illetve arany minősítéssel ismertek el. Vidám műsorszámmal zártuk az ünnepi koncertet, és reményeink szerint szép zenei élménnyel ajándékoztuk meg a közönséget. Mivel a felnőtt filharmónia hangversenyek az idén rajtunk kívül álló okokból elmaradnak, igyekszünk további hangversenyekkel pótolni a hiányt a komolyzene iránt rajongó közönségünk számára – mondta Csábi István igazgató.

(kanyó)

Fotó: Sümegi Tamás