A férfi válogatott eddigi legjobb (athéni) olimpiai szereplésén kapitányoskodó Skaliczki László mesteredző által irányított Váci KSE NB I-es csapatához igazolt nyáron az utóbbi évek egyik legígéretesebb gyarmati kézilabdázója, a 19 esztendős Gáspár Attila.

Hogyan kezdődött?

Az első edzésre édesapám vitt el 2008 szeptemberében a Szent Imre Keresztény Gimnázium tornatermébe, ahol Kovácsovics László, a Kábel játékosa tartott szivacskézilabda oktatást. Laci bácsi nagyon megszeretette velem a sportágat, jó közösség alakult ki, ennek is köszönhetem a pályafutásomat.

Már 13 évesen 150 kilométerre kerültél az otthonodtól.

Az alsóőrsi utánpótlás központban érkezett el számomra az első nagy megpróbáltatás az életemben. Napi három edzés mellett az iskolában is helyt kellett állnom, de szerencsére kiváló edzőim, Hidasi Ferenc és Lipták Gyula sokat segített a fejlődésemben. A csapattársaimmal szinte a nap minden szakaszában együtt voltunk, ez olyan volt, mintha a második családom lennének.

Egy évvel később bekerültél a Mocsai Lajos fémjelezte Nemzeti Akadémiára.

Balatonbogláron minden adott volt a fejlődéshez. Olyan trénerek kezei alatt dolgozhattam, mint Kovács Péter, Imre Vilmos, Gyurka János. Nagyon tartalmas időszak volt számomra, rengeteg edzés és mérkőzés mellett a sok csapatépítő program emlékei felejthetetlenek. Rendkívüli négy év volt!

Az akadémiának köszönhetően felfigyelt rám az akkori válogatott edző, Vágó Attila, aki lehetőséget adott a Magyar Serdülő Válogatottban, fantasztikus érzés volt magamra húzni a címeres mezt, ezt valóban nem lehet elfelejteni.

Aztán visszatértél Gyarmatra.

Demus Dániel hívott, könnyen beilleszkedtem. A kevesebb edzésszámot próbáltam kiegészíteni pluszmunkával, amiben Soós Péter csapattársam sokat segített. A felnőtt csapatban sajnos nem kaptam elég lehetőséget, de idén kettős játékengedéllyel továbbra is a Kábel tagja leszek, az új edző nagyobb bizalommal fordul felém.

Hogyan fogadtad a Skaliczki mester irányította Vác hívását?

Nagyon örültem, hiszen közel van a családomhoz és egy újabb szintlépés, amit a mögöttem álló nehéz évek munkájának köszönhetek. Egy ilyen csapatnál, főleg fiatalként, minden egyes nap bizonyítanom kell, hogy itt a helyem. Nem könnyű feladat, de a szakvezető megadja a bizalmat, a többi már rajtam múlik.

Tanulás?

Az egri Eszterházy Károly Egyetemen kezdtem meg a tanulmányaimat kézilabda szakedzői szakon, levelező tagozaton.

A közeljövő tervei?

A további fejlődésemet tartom szem előtt. Mindenhol helyt akarok állni, a váci ifjúsági első osztályú csapatban, a Kábel NB I/B-s gárdájában és minél többet szeretnék játszani a váci felnőttek között. Távolabbi célom egyértelmű, stabil NB I-es játékos akarok lenni, de ehhez tovább kell folytatnom az eddigi kemény munkát, amely ezután is meghozza az eredményét.

(szilágyi)