Ismét a kultúráé volt a főszerep a Svejk Vendéglőben. Nagy sikerű felolvasó est keretében került bemutatásra az egyik legolvasottabb kortárs költő, Sohonyai Attila Nappal-Éjjel című új verses kötete.

Sinágel József, az étterem vezetője bevallottan kulturális missziót is teljesít, amikor művészi produkcióknak ad otthont a Hrabal-teremben. Nemcsak társasági vagy gasztronómiai élményt nyújt, de a szórakozás igényes formáját is népszerűsíti. Ő maga is fellép rendszeresen a Gyarmati Színkör tagjaként, szavalóversenyeken vesz részt, a Törökvész című filmben szerepel, s most legutóbb nyolc verset adott elő a péntek esti felolvasóest keretében.

– A vendégeknek is verset mondok, ezzel egyszerűen örömöt szerzek – kezdi Sinágel József. – Úgy szoktam mondani, hogy virtuális ajándék, az én szavaimmal ez az, amikor a „kocsmáros szaval”. A legkülönfélébb asztaltársaságok érkeznek, s meghökkennek azon, hogy egyik percben kiviszem a rántott húst, a másik percben elmondok egy verset. A nagyobb rendezvények már óriási munkát igényelnek, de közösségi motiváció van mögöttük, ezért szervezem őket.

– Miért hozta el másodszorra is Sohonyai Attilát a Balassagyarmatra?

– A februári felolvasóest nagy sikerű volt, és szerettem volna az új kötetét is bemutatni a közönségnek. Ez teljesen önzetlen kezdeményezés a részemről. Azt szeretném, ha minél többen megismernék a verseit. Annyira nagy érzelmi amplitúdóval ír, ami véleményem szerint korát megelőzi.

Sohonyai Attila népszerűsége rácáfol arra a tévhitre, hogy a költészet csupán egy szűk réteg megszólítására képes, kisszámú közönséget vonzó művészeti ág. Az eredeti és átélhető alkotásoknak mindig is széles befogadó közege volt és van, ma is.

– Az emberek nem szoktak találkozni ilyen műsorstruktúrával egy felolvasó esten, de ezt tudatosan így alakítottam ki. A köteteimmel is az az eltökélt szándékom, hogy valami olyat hozzak létre, amiből nincs kettő. A versek népszerűségének az az egyik oka, hogy az olvasók könnyen bele tudják helyezni magukat abba az élethelyzetbe, amiről írok – mondta Sohonyai Attila költő.

 Kanyó Kinga

Fotók: Sohonyai Attila Official