Az Erasmus+ program záró rendezvényének keretében vehették át külföldi szakmai gyakorlatukról a Zertfikációkat a SSZC Szent-Györgyi Albert Gimnáziumának és Szakgimnáziumának azon diákjai, akik az idén Németországban, Chemnitzben teljesítették egyhónapos szakmai gyakorlatukat.

Az európai fiatalok mobilitását segítő Erasmus+ programba, mely egyedülálló módon nyújt segítséget külföldi munkatapasztalt-szerzéshez és idegennyelv-tanuláshoz, először kapcsolódtak be a szent-györgyisek. A közel 12 millió forintos költségvetésű pályázat finanszírozta az utazás, a kint tartózkodás szállás-  és ellátási költségeit, kirándulásokat, ezen kívül ösztöndíjat biztosított a diákoknak, akik most megszerzett akkreditált bizonyítványukkal külföldi munkavégzésre is jogosulttá váltak.

Kalóz Erika, szakmai  igazgatóhelyettes beszámolójában elmondta, hogy a programba bevont diákok tudatosan készülnek pályájukra, a külföldi szakmai gyakorlat közelebb vitte őket a munka világához, az önállósodáshoz. Külön megköszönte a helyi vállalkozók – a Kék ABC, Bado József és a Naszály Sportruházat – támogatását.

  • Immár tíz éve viszik nyaranta szerte-szét Európába Palócföld hírét a gyakorlati oktatásukat külföldön teljesítő diákok – összegzett Baranyi Zoltán, a Salgótarján Szakképzési Centrum főigazgatója. – A balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakgimnázium idén először küldte diákjait külföldi szakmai gyakorlatra. Az egészségügyi ismereteket tanulók közül 16 diáknak nyílt lehetősége németországi tapasztalatszerzése, kiket három szakoktató és egy németnyelv-tanár kísért. Négy idősotthonban jártak, s munkájukkal olyannyira elégedettek voltak, hogy visszavárják őket, és az iskola is folytatni fogja a programot.

Sinkóné Szrenka Anikó igazgató a külföldön töltött gyakorlati idő életpályát meghatározó voltát és az intézmény történetében betöltött jelentőségét emelte ki. A záró konferencia programját a részt vevő diákok személyes élménybeszámolói zárták.

(kanyó)