Színes programok gazdagítják az év hátralévő részét a Szent Erzsébet Idősek Otthonában.

A mézeskalácsok már elkészültek, és az első vendégek is megérkeztek. A Mosoly EGYMI családellátó képzésében részt vevő diákok látogatták meg a lakókat.

  • Czibulyáné Kiss Viktória tanárnő már két éve kimondottan azzal a céllal hozza el tanítványait, hogy a generációk találkozásának alkalmat teremtsen – mondja dr. Jóna András intézményvezető. – Kilenc diákkal érkezett, akik oldott hangulatú ismerkedés után beszélgettek és társasjátékoztak a lakókkal. A generációk közötti híd építésének hatékony és minden részt vevő számára örömteli eseménye volt a délelőtt.

A nap további része is kellemes élményeket tartogatott, a vendég gyerekek és a lakók együtt hallgatták meg a Latte Maffiato zenekar koncertjét.

  • Az adventi időszak további ünnepi programokban bővelkedik. A Kiss Árpád Általános Iskola, valamint a SSZC Szent-Györgyi Albert Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulói is ellátogatnak majd hozzánk. A Balassagyarmati Fegyház és Börtön lakói az általuk készített éjjeli szekrényeket adományoznak az időseknek, és külön a lakók számára szentmisét celebrál Turai János plébános atya a Főplébánia templomban – tette hozzá az intézményvezető.

(kanyó)

Fotó: Sümegi Tamás