Sikeres évet zárt a Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark. Szépen gyarapodott a növénypark és az állatállomány, a látogatók száma pedig ismét rekordot döntött.

Az idén ültetett fák között számos ritkasággal is találkozhatunk. Különösen érdekesnek ígérkezik a Lantos Kertészettől érkezett Észak-Amerikában honos nagylevelű tölgy, melynek makkja eléri az 5 cm-es nagyságot.

A GAMESZ hozzájárulásával ültetett díszcseresznyék a tavaszi hónapokban nyújtanak majd szép látványt, de gyönyörködhetnek a látogatók kínai szúrós fenyőben, japán örökzöld tölgyben vagy ázsiai szilfában is.

Jól érzik magukat az állatok a Vadasparkban, ezt bizonyítja a szaporulat. A gím- és dámszarvasok, a muflonok, a kameruni juhok és törpekecskék, a bárányok egyaránt utódokkal bővítették az állományt.

  • Nagy büszkeség a kis kenguru születése, és az erszény most is tele van – mondja Görög Örs, a Vadaspark vezetője. – A legutóbbi jövevényt pedig, a kis alpakát, a Mikulás hozta ajándékba. Mamája, Ancsa, még nem ellett korábban, így az első órákban némi bizonytalansággal fogadta a fiúcskát, de azóta példásan gondoskodik róla. Az alpakák 11 és fél hónapos vemhesség után egy utódot hoznak világra. Mivel ennek az állatnak van az egyik legjobb minőségű gyapja, így a csikó a hidegben sem fog fázni.

Az évi 13 200, napi több mint 100 fős látogatói létszám Nógrád megyei viszonylatban jelentősnek számít. A létesítmény elsősorban családok számára közkedvelt kirándulási célpont. A látogatóknak körülbelül egynegyedét Szlovákiából érkező vendégek teszik ki, de új tendenciaként a Budapest környéki településekről idelátogatók számának a fokozatos emelkedése is megfigyelhető.

  • Ezúton is szeretnénk megköszönni a látogatóknak, hogy ilyen szép évet zárhatunk. Ismét rekordot döntöttünk – összegzett Görög Örs.

Érdemes követni a Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark facebook oldalát, mert szép téli idő esetén, eltérve a hivatalos március 15-i nyitástól, az alpaka csikó is megtekinthető lesz.

(kanyó)