Hitem szerint egy tanár akkor lesz jó tanár, ha szeretettel figyel a gyermekre, igyekszik megtalálni, miben tehetséges, ezután pedig teljes odaadással segít kibontakoztatni képességeit – vallja Hugyecz Dorián, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola felső tagozatának 34 esztendős vezetője, akinek példaértékű tevékenységét az önkormányzat Balassagyarmat Kiváló Pedagógusa címmel ismerte el.

A Szent-Györgyi Gimnáziumban szerzett érettségi után a szombathelyi főiskola levelező tagozatos hallgatója lett környezetvédelmi szakon, ám ezzel párhuzamosan már munkába állt a Szent Imre Iskola napközis nevelőjeként. Felső tagozatosokkal foglalkozott, két év múlva már tanított is.

„Tizennyolc évesen bekerültem a mélyvízbe, nagyon komoly kihívás volt ez a számomra. Soha nem felejtem az akkori kollégákat, hálás szívvel emlékezem rájuk, hogy bíztak bennem és támogattak. Életre szóló tanácsokkal láttak el. Nem véletlen, hogy ennyire kötődöm ehhez az iskolához.”

A főiskola után a debreceni egyetemre is beiratkozott, aztán visszament Szombathelyre, ahol nem csupán mesterképzésen vett részt, de geográfus diplomával is gazdagodott.

„A tanulás csodálatos élmény, hiszen ez által leszünk gazdagabbak, de alighanem az a legfontosabb, hogy a megszerzett tudás segítségével tudunk a gyerekeknek, vagyis a jövő generációinak életre szóló muníciót adni. Ezért olyan fontos, hogy megértéssel és szeretettel végezzük a hivatásunkat.”

A család szerepe meghatározó, szülei a város köztiszteletben álló személyiségei. A közmondás ezúttal is igaz, a vér nem válik vízzé.

„Édesanyám nagyon szeretett volna pedagógus lenni, de aztán megismerkedett édesapámmal és a szerelem más életutat jelölt ki a számára. Jómagam örülök ennek, mert csodálatos családom van. „

A keresztény iskola felső tagozatának, a Civitas Fortissima szobornál lévő épület vezetőjeként, gyakorló tanárként nap mint nap foglalkozik a tanulókkal.

„ A mai világban talán az a legfontosabb, hogy szánjunk kellő időt a gyerekekre. Olyan időket élünk, hogy a humánum és empátia mindennél fontosabb. Meggyőződésem, nem az ötös osztályzat a legfontosabb, hanem az, hogy megtaláljuk, miben tehetséges a gyerek, ezután pedig teljes odaadással segítsük őt a képességei kibontakoztatásában. Tanítsunk nevelve. „

De hogyan töltődik fel egy ilyen elfoglalt fiatalember?

„Az utazás a hobbim, a távoli kultúrák megismerése mindig éberen tart. Prága az örök szerelem, eddig harminckilencszer jártam itt, de Jeruzsálemben is kétszer barangolhattam és Róma valóban az örök város. Maga a világ a csoda!”

Hugyecz Dorián elégedett ember.

„Persze, bőven van hová fejlődni, nyitott is vagyok minden újra. De abban tántoríthatatlanul hiszek, ha az embert a jó szándék és a szeretet vezérli, akkor könnyen túllép a nehézségeken és biztosan a közösség érdekében végzi a munkáját. Nem csak remélem, hanem tudom, a jó előbb-utóbb elnyeri méltó jutalmát. Ennyi nekem éppen elég.„

(szilágyi)

Fotó: Sümegi Tamás