Megjelent Pásztor Sándor Cserháti vadászemlékek című könyve,  az egykori Távközlési Üzem vezetője három évtized kalandjait nyújtja át az olvasónak.

Honnan a természet feltétlen szeretete?

Mohorán születtem és nőttem fel. Gyermekkori barátaim a falu legkomiszabb, de legtöbb kalandot ígérő csapatából kerültek ki. Szinte minden szabadidőnkben erdőt jártunk, madárfészket szedtünk, mókust fogtunk, csúzlival verebet lőttünk. A természet szeretetét a falut környező táj adta. A vadászat iránti érdeklődésemet egyik barátom oltotta belém, akinek már általános iskolás korában légpuskája volt. Ezzel gyakoroltunk és megtanultuk a fegyverkezelést. Gyuri barátom családjának szőlőhegyi viskójából kora hajnalokban elindultunk „vadászni” a felnőtteket utánozva. A múlt század ötvenes éveiben édesapám is vadászott, és többször elvitt a házunk környéki úgynevezett konyhavadászatokra.

Mikortól vadászott? 

1983-ban volt lehetőségem belépni a Cserhát Vidéke Vadásztársaságba. Ezt megelőzően évekig jártam hajtóként a városunk környékén működő vadásztársaságok hajtóvadászataira. Akkoriban csak így lehetett bekerülni egy-egy vadászati kollektívába,  a társadalmi munka közben vadászjelöltként megismerni a területet, a kollégákat, az írott és íratlan szabályokat és a vadállományt.

Még mindig cserkel? 

Már csak alanyi jogon vadászom, nem vagyok társasági tag. Ha meghívnak, ritkán, vendégként, szívesen elmegyek.

Hogyan jutott eszébe, hogy novellákat írjon?

Kezdettől fogva vadásznaplót vezettem, amibe leírtam, milyen körülmények között mit sikerült elejtenem, szerencsés volt-e a vadászat vagy nem, és feljegyeztem az időpontot is. Ezek az adatok szolgáltak a vadásztörténetek alapjául. A rendszerváltozás előtt egyetlen vadászlap volt, a Nimród, amelyet természetesen járattam. Nagy érdeklődéssel olvastam az irodalmi részt, amelyben különböző szerzők írtak vadásztörténeteket, de mindig szívesen olvastam Fekete István regényeit és gróf Széchenyi Zsigmond köteteit is. Úgy gondoltam, én is megpróbálok kis karcolatokat írni. Nagyon örültem, amikor a Nimródban megjelent egy ilyen írásom úgy 17-18 évvel ezelőtt. Még nagyobb kedvet kaptam, ezért több írásomat elküldtem több vadászlapnak is.

Miként született a könyv ötlete? 

Nincs különösebb titok, amikor megvolt a kellő számú vadásztörténet, úgy gondoltam, hogy a téma iránt érdeklődő olvasóknak kötet formájában is megjelentetem.

Mit kell tudnunk e takaros könyvecskéről?

Előszót, 24 novellát és utószót, valamint képeket, összességében 30 év élményeit, emlékeit tartalmazza. A helyszínek és a szereplők is valódiak.

Mit jelent egy mérnökember számára az írás? 

Már az iskolai dolgozatok során sem jelentett gondot a fogalmazás. Általános- és középiskolában is sikerélményekben volt részem. Szerettem és a mai napig is szeretem az irodalmat, mindennapi tevékenységem az olvasás. Műszaki szakemberként is törekedtem a pontosságra. Azt viszont nem gondoltam volna, ha az ember az írásait publikálni akarja, milyen nehéz és hosszadalmas munka a „létrehozása”.

Kiknek ajánlja a Cserháti vadászemlékeket?

Elsősorban volt vadász kollégáimnak, mert sokan szereplői a történeteknek, de ajánlom minden természetkedvelő és olvasni szerető embernek, akik történeteim által megismerhetik a vadászat emberi oldalát is.

(szilágyi)