A téli napfordulóval közel egy időben a zsidó és a keresztény vallás követői is az esztendő egyik legszebb hagyományát éltetik. A kiemelt ünnepkörök hasonló motívumokkal, közel azonos tanításokat közvetítenek. Bauer József, a Balassagyarmati Zsidó Hitközség nemrégiben Balassagyarmat Kultúrájáért díjjal kitüntetett elnöke osztja meg velünk gondolatait a december 22-vel kezdődő hanuka üzenetéről.

– Magunk között tréfásan hanukarácsonynak nevezzük – kezdi -, hiszen a hanuka és a karácsony is a szeretet, a megbékélés ünnepe, azt a reményt hozza el, hogy a sötét éjszakákat legyőzi a fény. Összeül a család, felidézzük az ünnep történetét, elmeséljük a gyerekeknek a makkabeusok harcát.

Régmúlt idők elevenednek meg, egy maroknyi hadsereg története, akik szembeszálltak a rettenetes túlerővel, és azóta is a kevés igazak győzelmét hirdetik. Aztán a szentély csodája, az egy napra elegendő kóser olaj, ami végül nyolc napig égett. Erre emlékezve ilyenkor olajban sült ételt készül, és minden nap eggyel több színes gyertya ég a hanukai nyolcágú menórán. Az ajándékok mellett előkerül a trenderli, a speciálisan erre az ünnepre jellemző pörgettyűs társasjáték. A gyerekek öröme fontos elem a családi összejöveteleken.

– Azt kellene megérteni, hogy a hétköznapokat is ilyen vagy hasonló lelkülettel kellene élni. De ha ma kinyitod a televíziót, harminc percből húszban ezt hallod: megölte, kirabolta, megerőszakolta. Elkorcsosult egy világ ez, tán a szomszédokat sem ismerjük, hiányzik a társas élet, a mindennapok, a kapcsolatok normális rendje, ezt mindenki érzi. Ha tovább folytatódik, óriási katasztrófához vezethet. Ezért is tartjuk közösen az ünnepeinket a maradékok maradékával, s ezért minden közösségi szinten tenni kell, a családtól az iskolán át, a politikusoknak is, erre mindenkinek oda kell figyelni. Ismerni kell a saját történetünket, tudnunk kell, honnan jövünk, hova tartunk, a fiataloknak ezt át kell adnunk, hogy a megismerésből megértés szülessen. Mind ugyanabban az Istenben hiszünk, és itt kezdődik a szeretet, a megértésnél. Az anyatejjel nem a gyűlöletet, hanem a szeretetet kell magunkba szívni.

Végül lecsillapodott érzelmekkel térünk vissza az ünnepi gondolatkörhöz.

– Mindegy, hogy milyen néphez, milyen valláshoz tartozunk, a szeretetnek első helyre kell kerülnie. A hanuka és a karácsony is fényünnep, azt üzeni, hogy egymás mellett békében, szeretetben kell, hogy éljünk. Nemcsak egy napon, nem nyolc napon vagy négy adventi héten át, hanem egész évben. Sőt, ez egész életre szóló parancs.

(kanyó)