A Kárpát-medencében élők közös ünnepére várja a közönséget a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum. Az intézmény a Több országban, közös hazában című rendezvénnyel ünnepli a magyar kultúra napját.

Az ünnepi műsorban fellépnek a Nagykürtösi Művészeti Alapiskola táncosai, a Szendehelyi Német Nemzetiségi Általános Iskola táncosai, Schur Alekszandr tárogató művész (Lemberg), Bettes István költő (Pozsony), Németh Imre előadóművész (Somorja), Híves István és Híves Boglárka (Csáb), valamint a Rimóci Hagyományőrzők.

  • A trianoni békediktátum 100. évében ünnepünk a Kárpát-medencei népek együttműködését szolgálja és együvé tartozását építi. Segíti a két országra osztott Palócföld együttműködését is. A rendezvény segíteni kívánja az ősi evidencia újraelevenedését: a Kárpát-medence mindannyiunk közös hazája. Ezt a hazát, az akkori országot ajánlotta föl Szent István a Boldogasszonynak végrendeletileg minden itt élő etnikumért. Összeköt bennünket a mintegy 900 éves államiság, közös királyaink, közös szentjeink, közös sorsunk. A Szent Korona közös szakrális ereklyénk, amely a pozsonyi Szent Márton templom, az ipolybalogi, és a II. világháborús bombázások előtt a budai vár kupolája csúcsát egyaránt ékesíti – fogalmazták meg az ünnep üzenetét a szervezők.

Időpont: január 22. 17 óra

Helyszín: Szécsény, Kubinyi Ferenc Múzeum