Az állatok iránti rajongás az egész gyerekkort meghatározó élmény volt Heffter Viktória számára. Mindent gyűjtött, ami állatokkal kapcsolatos, falta a róluk szóló könyveket, dokumentumfilmeket, járta a közeli kiserdőt, hátha sikerül megpillantani őket. Ezért is választotta a Balassi után a Debreceni Egyetem biológus szakát. Ugyanezzel a lelkesedéssel rajzolt, gyöngyöt fűzött, szobrászkodott, még ma is készít agyagból állat- és fantáziaszobrokat. Ezt a két szenvedélyt egyesítette, amikor preparálással kezdett foglalkozni. A tanulmányokat tekintve az ökológia áll hozzá a legközelebb, mélyebben érdekelné az etológia is, de pályakezdésre készülvén mégis az az álma, hogy a hobbiját megélhetéssé alakítsa. Ha kiderül, hogy van realitása, akkor főfoglalkozású preparátorként szeretne majd dolgozni.

A sokak számára bizarr, de mindenképpen ritka elfoglaltság csontok gyűjtésével indult. Eközben merült fel Viktóriában, hogy van módszer, amellyel az elhullott állatokat teljesen élethű valójukban is meg lehet őrizni.  Így talált rá a preparálásra két évvel ezelőtt. Az internet segítéségével megkereste azokat a külföldi társakat, akik szintén e különös szenvedély rabjai, tanácsokat kapott, és belefogott a kísérletezésbe. Hamar belejött a munkába, és tavaly már részt vett a hazánkban rendezett nemzetközi preparátor versenyen, ahol kezdő emlős kategóriában harmadik helyezést ért el, és elnyerte a zsűri különdíját is.

  • Magyar preparátor társam javaslatára szálltam be a versenybe egy mosómedvével. Eleinte aggódtam, hogy az általam használt, Magyarországon egyedül álló módszert hogyan fogadják majd. De végül nem csak az eredmény miatt voltam boldog. A verseny alkalmával személyesen is találkoztam hazai preparátorokkal, csatlakoztam a Preparátorok Baráti Társaságához, akik rendszeresen találkozókat szerveznek, átadják a tapasztalataikat. Valójában autodidakta módon sajátítottam el az alapokat, de most már tovább is tudok lépni. A sikeren felbuzdulva, az idén is benevezek a versenyre, és elképzelhető, hogy Európa-, illetve világbajnokságon is szeretném megméretni magam.

Külföldön elterjedtebb szokás, hogy valaki csak azért vásároljon preparátumot, hogy mint egy plüss állatot, kitegye a lakásában. A rókát, mivel vadállat, nem tudná gondozni a gazda, de egy preparátum semmilyen gondot nem okoz, mégis becsempészi a „rókaságot” az élettérbe. Hazánkban inkább trófeaként ismerjük, láthatjuk múzeumokban, oktatási eszközként.

  • A széles körben ismert preparátumok merev szobrok, talapzatra rögzítve, de az általam készítettek mozgathatók, ezért előszeretettel alkalmazzák az efféle termékeket fotósok és filmesek is – mondja Viktória. – Az eljárás leginkább a szobrászathoz hasonlítható. Drót váz az alapja, a fejformát magam faragom ki egyedileg, a testét pedig puha anyaggal töltöm ki. Ahhoz, hogy az állat teljesen élethű legyen, sok anatómiai ismeret és türelem szükséges. A hagyományos módszert követve a nedves bőrt húzzák rá a testre, mely azon megszárad, végül kemény lesz. De ennél az eljárásnál a nyersbőrt, mint a ruhaanyagot, puhára készítem ki. Így lesz mozgatható a kész forma. Ez az utolsó lépés a legnehezebb, ezért sokan tímárhoz küldik a bőrt. Nyulat, rókát, nyestet, sakált is készítettem már ezzel a módszerrel. Mellette gyakorlom a hagyományos preparálást is madarakon, melyek vékony bőre nem teszi lehetővé a mozgatható módszer alkalmazását.

Az állatvilág és a természet bűvöletében élve gyönyörű fotók is készülnek, melyek a természet harmóniáját, színeit, csodáit örökítik meg. Az erdő felfedezése ugyanazt a csendes koncentrációt igényli, mint a műhelymunka. Így valósul meg alkat és elfoglaltság szerencsés találkozása.

  • Engem mindig lenyűgöztek az állatok. A változatosságuk, a képességeik. A természet, amelyben élnek, nekünk épp úgy otthonunk, ők hozzánk tartoznak. Ezért hat mindenkire megnyugtatóan az erdei séta, és törődünk szívesen kedvenceinkkel a szobában is. Az állatkáimmal azt is szeretném elérni, hogy közelebb kerüljenek ismét az emberekhez. Például egy rókát nagyon ritkán látunk, közelről talán soha nem csodálhatjuk meg, de ha az emberek meg tudják nézni, meg tudják érinteni a bundáját, akkor talán egyre inkább átérzik az összetartozásunkat.

Kanyó Kinga