Csach Gábor, a város első embere otthonában adta át a Balassagyarmatért emlékérmet a betegeskedő Fogarasi Béla gitárművésznek.

Mint arról beszámoltunk, a szokásoknak megfelelően, a Civitas Fortissima ünnepség keretében köszöntötték az idei Pro Urbe-díjazottakat. Fogarasi Béla gitárművész betegsége miatt nem tudott megjelenni az eseményen, ezért otthonában kereste fel őt Csach Gábor polgármester.

Fogarasi Béla Budapesten született 1951-ben, diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán szerzett. A váci zeneművészeti szakközépiskola alapító gitártanára.

1969-ben került Balassagyarmatra – az első évtizedben a fővárosból ingázott városunkba! -, a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola sikeres tanára, tankönyvíró, szóló előadóművész. Az 1990-es években közreműködött az alapfokú zeneiskolák hivatalos gitár tantervének kidolgozásában. A zeneoktatás elősegítésére négy kottagyűjteményt jelentetett meg, melyek beépültek a hivatalos tantervbe.

Előadóművészként az egyéni koncertek mellett a kaposvári Zenetanárok Kamarazene Fesztiváljának többszörös díjazottja, 1973-tól a J. S. Bach Kamaraegyüttes vezetője. Feladatának tekinti a magyar és külföldi kortárs zene megszólaltatását. Veres Istvánnal fuvola-gitár duóban a magyar Rádió gyakori szereplője volt.  Az utóbbi években megjelent két CD-je országos visszhangot váltott ki, amelyet a magyar Rádió szintén bemutatott. Fogarasi Béla keze alól több száz növendék, köztük tizenöt diplomás zenetanár került ki, a betegsége ellenére jó kedélyét megőrző művész kedves anekdotákkal elevenítette fel gazdag pályafutása néhány színes momentumát.

A hangszert minden nap kézbe veszi, egy órán keresztül játssza kedvenc darabjait, szeretett felesége, Vas Ágnes legnagyobb örömére.

(szilágyi)