A balassagyarmati tehetség, Magyar Valentin a 2020-as Yamaha zongoraverseny győztese. A Zeneakadémia Nagytermében hat induló közül bizonyult a legjobbnak.

A 19 éves Magyar Valentin, aki korábban a Rendkívüli Tehetségek Képzőjének tanulója volt, első éves akadémistaként vett részt a megmérettetésen. A világszerte évente megrendezésre kerülő Yamaha versenyen csak zeneakadémiai hallgatók vehetnek részt. A zsűri – Dráfi Kálmán, a Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője, valamint Fekete Gyula, zeneszerző, a Zeneakadémia rektorhelyettese vezetésével – zongora főtárgy tanárokból állt.

A versenyzőknek 15 perces időtartamban kellett játszaniuk, s legalább két műsorszámmal kellett készülniük. Városunk büszkesége, az ifjú zongorista egy csokornyi válogatást adott elő S. Rachmaninov etűdjeiből és prelűdjeiből.

– Nagyon erős volt a mezőny, és szerintem mindenki nagyon jól meg tudta mutatni az erősségeit, így betekintést nyerhettem a többiek zenei világába. A zongora nagyszerű volt, érezni lehetett, hogy egy felsőkategóriás Yamaháról beszélünk. Egyedül a középső regiszter volt kicsit tompa, erre játék közben oda kellett figyelnem. A felkészülésre nem sok idő állt rendelkezésünkre, így egy fokkal még izgatottabb voltam, hogyan sikerül majd a szereplés, de szerencsére meg tudtam mutatni azt, amiben jó vagyok, kihasználva a terem és a zongora adottságait. A zsűri elmondása szerint az én játékom tudta legjobban megtölteni a Zeneakadémia Nagytermét. A nagy térben való zongorázás teljesen más, mint amikor a tantermekben játszunk. Nagyon örülök, hogy én nyertem el az ösztöndíjat, ez önbizalmat ad ahhoz, hogy tovább folytassam az utam még több munkával és szenvedéllyel – összegezte Magyar Valentin zongoraművész a verseny tapasztalatait.

A zsűri értékelése szerint a 19 éves Magyar Valentin győzelme egyértelmű volt – közölte a Zeneakadémia.

(kanyó)