Környezetvédelmi tanácsadó segíti a nyírjesi üdülő és természetvédelmi terület fejlesztési koncepciójának megvalósítását. A 450 millió forintos beruházás a közbeszerzés fázisába lépett.

Görög Örs a Szegedi Tudományegyetemen szerezte diplomáját általános agrármérnök és vadgazda mérnök szakon. 2006 óta dolgozik az Ipoly Erdő Zrt.-nél mint közönségkapcsolati munkatárs, valamint a nyírjesi Vadaspark vezetője. Lokálpatrióta szakemberként koordinációs feladatokat lát el a projekt megvalósításában.

  • A környékbeliek kötődnek a Nyírjeshez, szeretnek itt kikapcsolódni, sportolni, s ha mindez kulturált keretek között fog megvalósulni, az üdvözlendő és remélhetően sokak számára örömteli eredmény lesz.
  • A jelenlegi fejlesztés keretében többek közt vízi színpad, parkoló, mosdó helyiségek kerülnek majd kialakításra, de még ezután is sok minden vár megvalósításra, hogy az itt lakók vagy az ide kirándulók még inkább magukénak érezzék, még jobban szeressék a Nyírjest. Az ívóvízhálózat, a szennyvízelvezetés vagy a régi pihenők, kiránduló utak problémái régóta ismeretesek.
  • A probléma abból fakad, hogy az érintettek, érdekeltek munkája nincs összehangolva. Évek alatt viszont ki lehet alakítani az együttműködés kereteit, a szerepkörök és felelősségek tisztázásával ki lehet alakítani egy olyan működési mechanizmust, melyben megoldást találhatunk a jelenlegi problémákra, elsődleges súlyponttal kezelve a természet- és környezetvédelmet – mondta Görög Örs, környezetvédelmi szaktanácsadó.

(kanyó)