Gyarmaton mutatták be a prevenciós programot.

Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakembereinek szervezésében a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban tartották meg a bűnmegelőzési programot.

A program célja, hogy a gyermekotthonok lakói képesek legyenek saját biztonságuk érdekében helyesen dönteni és cselekedni, továbbá a velük foglalkozó szakemberek figyelmének felhívása a prostitúció, és a szexuális kizsákmányolás veszélyeire, valamint az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire.

A rendezvényen közel száz szakellátásban élő, valamint balassagyarmati középiskolás diák vett részt. Az előadás nézői között voltak továbbá a gyermekotthonok szakemberei, a rendőrség bűnmegelőzési előadói és az iskolai szociális segítők is.

A nézők, dr. Kalmár Zsolt rendőr ezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesének és Barabás Ildikó rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársának köszöntőjét követően, a Kacsacsőrű Művészeti Nonprofit Kft. előadásában tekinthették meg, a Kiállok érted című darabot. Az előadás a szeretethiányt, a szegénységet és az ezekből fakadó kiszolgáltatottságot mutatta be a gyermekotthonok lakóinak. A fiatalok a darab megtekintése után csoportfoglalkozás keretében beszélhették meg a színdarab tanulságait és az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeit.