„Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. […] Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. […] Kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.” 1Móz 3,14-15.21.23

A nehéz helyzetek megpróbálják, adott esetben összeroppantják az ember reményét. „Nem tudok már hinni.” „Elvesztettem a reménységemet.” „Összeomlottam.” Ez az a helyzet, melyet az ember minden erővel kerülni igyekszik. De mégis benne van, hogy az embernek a reménysége önmagától, hogy minden, de legalább az élet nagyobb része az elvárásaimnak megfelelően alakul. Az összeomlást éppen ezért az okozza, amikor az irányítás kicsúszik a kezünk közül. Ilyen a vészhelyzet, ami összetör minden hamis illúziót és megmutatja, hogy igaz volt-e az, amiben addig hittünk.

Az ember történetének legelején hitt abban, hogy a saját és környezete javát szolgálja, ha az Isten közelében marad és neki engedelmeskedik. Egy darabig. Az Édenkertben megjelent kígyó és az általa terjesztett hamis reménység hatására ez megváltozott. „Dehogy haltok meg! Hanem (…) megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten.” (1Móz 3,4-5) Az embernek reménysége támadt afelől, hogy saját erőből nagyobb megelégedettséget, örömöt és boldogságot tud biztosítani önmagának. Ennek az illúziónak a következményeként elvesztette a személyes kapcsolatot Istennel és az abból származó minden áldást. Sőt, a másik emberrel is megromlott a kapcsolata. Mert a hazugságra és nem az igazságra épülő reménynek pusztító következményei vannak. Az ember és a világ története, a mi történetünk itt véget is érhetne. A Biblia négy oldalas műként is kerek egész lenne. De mégsem ezt látjuk!

Maga Isten az, aki aktívan kézbe veszi az irányítást. Homályos ígéretként egy eljövendő kígyótaposóról beszél. És az embernek és feleségének bőrből ruhát készít. Miközben úgy tűnik, hogy mindennek vége, mert az ember egy félelmekkel, fájdalmakkal, betegségekkel, igazságtalanságokkal és halállal teli világban találja magát, addig ott van Isten ígérete az utódról, illetve gondviselésének és szeretetének jele a ruha. Az igazi reménység nem az, hogy kívánságunk szerint változnak a körülmények, hanem az, hogy a legsötétebb óráknak és legnehezebb pillanatoknak is van folytatása. Amikor minden véget érhetne, érthetetlen módon nem ér véget.

A folytatásnak és a helyreállásnak ezt a valóságos, de a Biblia elején még homályos reménységet teszi világossá Jézus Krisztus a kereszten. Érthetetlen módon, de valóságosan halálával és feltámadásával teljes győzelmet arat a kígyó és a halál felett. A kereszten Jézus utolsó szava a győzelemről szól: „Elvégeztetett”. Ezért lehet a legnagyobb reménység ma is, feltámadása után a tanítványaihoz intézett első szava: „Békesség nektek!”

Köszönöm Istenem, hogy a legnagyobb sötétségben sem hagytad magára az embert, ahogy most engem sem. Köszönöm, hogy a Te jelenléted miatt lehet reménységem ebben a mostani nehézségben is. Kérlek, segíts komolyan venni Téged, hogy jelen vagy az életemben. Add, hogy a hamis reményeimet tudjam egyre inkább feladni, és Benned bízni. Segíts egyre komolyabban venni a Jézus Krisztusban érkező szabadítást. Ámen.

Molnár Ambrus, református lelkipásztor