„Akkor ezt mondta Isten Noénak: Elhatároztam, hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt. […] Veled azonban szövetségre lépek: menj be a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaid feleségeivel együtt! […] Noé így is tett: mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.” 1Móz 6,13.18.22

Magyarországon még nem értük el a járvány csúcsát, de egyre többen már azon töprengenek, hogy milyen lesz az élet a lecsengés után. Sokak jó reménységgel vannak, mondván egy józanabb és a valós értékekre összpontosító együttélés várható. Mások egy rémisztő megfigyelőrendszer aktivizálását vizionálják. Akárhogy is legyen, abban a legtöbben egyet értenek, hogy egy másik világban fogunk élni.

Egy új világ látszik körvonalazódni a bibliai szakaszunkban is, amikor Isten özönvízzel kívánja a világot elpusztítani. Akármilyen megdöbbentően is hangzik, de a tulajdonjog érvényesítéséről van itt szó. Isten, aki a világ teremtője, ami egyben számára tulajdonjogot is jelent, azt látja, hogy a világ, nem a rendeltetésének megfelelően működik. Ez persze nem a természeti törvényekre, a növényekre vagy az állatokra vonatkozik, hanem az emberre. Az embert Isten a legnagyobb méltósággal ruházta fel ezen a világon, amikor szabad akaratot adott neki. Mindez röviden annyit tesz, hogy az ember maga dönti el, hogy emberi módon, ha úgy tetszik, emberségesen vagy elembertelenedve kíván élni. Az ember döntött: erőszakossággal árasztotta el a földet.

Ebben a mondhatni apokaliptikus helyzetben, Isten szövetséget köt Noéval. Ez egy új kezdet annak az emberiségnek a történetében, aki már a Paradicsomon kívül, azaz Isten személyes jelenlétén kívül él. Az új kezdet lényege, hogy vegyünk egy igaz embert, aki jelen esetben Noé, és mutassuk meg általa, hogy az ember alapvetően jó, de valahogy a körülmények rosszá teszik. Ezért hát az erőszakosság. Ha pedig egy igaz emberrel újat kezdünk, a siker biztosítva van.

A történet váratlan fordulatot vesz. Az özönvíz után az igaz ember, Noé szintén elbukik. A föld újbóli benépesülése és a technológia fejlődése Bábel városának alapításához vezet, amivel az ember régi vágyát kívánja beteljesíteni: istenné válni. A történet mégsem Isten tervének bukásáról szól. Sokkal inkább a mindenkori ember számára mutatja meg, hogy az ember számára emberen túli beavatkozásra van szükség. Az ember nem képes a külső események hatására igazán megváltozni, jóvá lenni, az Isten szerinti mércén emberré lenni.

A történet a szövetség miatt mégsem kudarc. A Noéval kötött szövetséggel Isten ismét igent mond az emberre. Mi azért is élhetünk ma, mert végső soron a Noéval kötött szövetség leszármazottai vagyunk. Ez a szövetség meghívás kapcsolatra. Így legyen akármilyen a jelenlegi helyzet, emlékezzünk vissza erre a régi cselekvésre, mert az, aki egykor ott volt Noéval, ma is itt van. Még mindig Ő a világ tulajdonosa. Mindez módosíthatja azt, ahogy a problémáinkra és az életünkre nézünk. Egy új perspektívába hív bennünket. Mert az, aki ott és akkor kiállt az ember mellett, ma itt és most Jézus Krisztusban megtérésre, valódi életújulásra és isteni közösségre hív. Mit mondasz neki?

Köszönöm neked Úr Jézus, hogy Te már akkor gondoltál rám, amikor én még semmit nem tudtam Rólad. Köszönöm, hogy annak ellenére szeretsz engem, aki vagyok. Köszönöm azt, hogy a Te szereteted változásra hív. Kérlek, jöjj közel hozzám! Nem arra szeretnék tekinteni, hogy én mire vagyok képes, hanem egyedül Rád! Ámen.

Vasárnap 11-kor élő istentisztelet a gyülekezet (Balassagyarmati Református Egyházközség) oldalán. Legyünk együtt Isten előtt!

Molnár Ambrus, református lelkipásztor