„Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! […]Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost és azt áldozta a fia helyett.”  1 Móz 22,1-2.12-13

 Talán ezekben a napokban egyre jobban különbséget tudunk tenni az értékes és értéktelen dolgok között. Van, ami felértékelődik, van olyan, aminek már nem tulajdonítunk olyan nagy értéket, mint ezelőtt. Ezeket a sorokat olvasva pedig lehet, hogy mi is végigfuttattuk magunkban, mi az, ami értékes és mi az, ami nem.

Úgy hiszem, nehezen válnánk meg azoktól a dolgoktól, amelyek számunkra értéket képviselnek. De miért is kellene megválnom? – vetődhet fel a kérdés Ábrahám történetével kapcsolatban. Hiszen Izsákra már olyan sokat vártak a szülők. Ábrahám 100 Sára pedig 90 éves volt, amikor megszületett a gyermekük.

De akkor mégis miért teszi Isten próbára Ábrahámot? Azért, hogy meglássa Isten, hogy hol áll Ábrahám életében. Hiszen Ő az, aki megajándékozta a szülőket.

Isten tudja, hogy Ábrahám szívében különleges helyet foglal el a gyermek, hiszen Izsák születése egy csoda a házaspár életében. Ez a csoda pedig nagy örömmel párosult. Izsák nevének jelentése is az, hogy nevetés, öröm. E bibliai részt olvasva azonban mintha hangulatváltozás történne. Isten, aki tudja, hogy Ábrahám szemefénye Izsák, próbára tette, és azt kéri tőle, hogy áldozza fel.

Origenész az egyik egyházatya azt mondja, hogy Ábrahám hite erősebb volt a hús-vér test érzelmeinél. Ábrahám szerette fiát, de az Isten iránti szeretete erősebb volt. Oly sokszor feladjuk, megfáradunk és megijedünk, hogy mi is lesz a küzdelmünk vége. Megkérdőjelezzük Isten szavát. Számtalan csodát éltünk már át az életünkben, és van, hogy ezek sem elegendőek. Van, hogy a hús-vér test érzelmei győzelmeskednek, és sokszor erősebbnek bizonyulnak, mint az Istenbe vetett hitünk. Istennek azonban volt Ábrahám számára egy mentőterve, és nem a fiát, hanem egy kost kellett feláldoznia. Van-e a nagyobb bizonyíték annál, hogy Istenben bátran bízhatunk, engedelmeskedhetünk és hihetünk, mint az, hogy Ő odaadta értünk a legértékesebbet, az Ő egyszülött Fiát, ahogy azt Jánosnál is olvassuk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16).

Köszönöm Istenem a Te egyszülött Fiadat, akinek az áldozata által megértettem, hogy mennyire értékes vagyok a számodra. Akár könnyebb akár nehezebb időket élek át, add, hogy sohase szűnjek meg Neked ezért hálát adni. Ámen!

Molnár Melinda, református lelkipásztor