„És Izsák könyörgött az Úrnak feleségéért, mert meddő volt. Az Úr pedig engedett könyörgésének, úgyhogy teherbe esett Rebeka, a felesége. […] Az Úr pedig ezt mondta neki: Két nép van méhedben, két nemzet válik ki belsődből: az egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek.” 1Móz 25,21.23

Az emberi élet része a tudatosság, hogy nemcsak sodródunk az eseményekkel, hanem igyekszünk a céljainknak megfelelően élni, illetve felkészülni azokra a helyzetekre is, amikor ez nem sikerül. Ahogy a mondás tartja: kell egy terv, hogy legyen mit eltérni, Tervek nélkül tehát nincs emberi élet. Jól mutatja ezt a mostani világjárvány is, mely mindenféle szinten keresztülhúzott terveket. Erre azonban újabb tervekkel válaszolunk. Folyamatosan.

A tervezés megkerülhetetlensége mellett az is feltűnővé vált az utóbbi napokban, hogy a terveink, melyek igazán a mieink, csak addig tarthatók fenn, míg élünk. Egyszer a testünkkel együtt a terveink is a föld alá kerülnek. A világ menetét ezért csak a mindenkori élők tervei határozzák meg.

A Biblia első oldaltól az utolsóig hangsúlyozza, hogy az emberi tudatossággal a Teremtőből, Istenből tükrözünk vissza valamit. Mert Istennek is van terve. A világtörténelem menetében pedig vannak olyan megkülönböztetendő pillanatok, amikor Isten a tervét megosztja az emberrel. Ezt láttuk Ábrahám elhívásánál. Vele és utódaival Istennek az a terve, hogy megújítsa a kapcsolatát az önmagát „halálba tervezett” emberrel. Ábrahám idővel meghal, de fia, Izsák viszi tovább Isten tervét.

A terv megvalósításában fizikai akadály lépett fel, Izsák feleségének természetes módon nem született gyermeke. Hiába ismerte Izsák Isten tervét, hiába tervezte el, hogy mi az ő része ennek megvalósításában. Újra kellett terveznie. Izsák így nem tud mást tenni, mint kitárja Isten előtt tehetetlenségét, imádkozik. Ekkor pedig Isten megmutatja, hogy az Ő átformáló áldása a kisebb fiún, Jákóbon keresztül fog érkezni. Máté evangéliumának a kezdete Jézus Krisztus családfája. „Ábrahám fia volt Izsák, Izsák fia Jákób, Jákób fiai pedig Júda és testvérei.” Mt 1,2

Minderre csupán kétféle módon reagálhatunk. Felejtsük el a hosszú távú tervezést, mert meghaladja képességeinket. Ne törődjünk senkivel! Éljünk a pillanatnak, míg tehetjük! Adjuk fel a tudatosságot, mert csak fájdalmat okoz az örök boldogság, az örök békesség és az örök élet utáni vágy, ami érthetetlen módon valahogy újra és újra előjön bensőnkből. Vagy vegyünk komolyan: mivel Isten önmagától halhatatlan és öröktől fogva mindörökké létezik, ezért az Ő terve jelen van minden emberi generáció életében, sőt átfogja a történelmet. Isten örökkévalósága azt is jelenti, hogy Isten terve végső soron túlél mindnyájunkat. Ez már önmagában jó érv arra nézve, hogy odafigyeljünk rá. És akkor még nem is beszéltünk mindenhatóságáról, vagyis arról, hogy minden lehetősége is megvan arra, hogy az akaratát kivitelezze. Ezért felejtsük el, hogy egyedül tervezünk. Tegyük ki magunkat a mindenható Istennek, aki Jézus Krisztus feltámadásában megmutatta, hogy örök távon gondolkozik felőlünk! Az Ő terve ezért az egyetlen, mely független a körülményektől! Isten terve az egyetlen, ami túlél bennünket. Sőt, egykor feltámaszt! Van ehhez fogható bizonyosság?

Köszönöm neked Istenem, hogy Jézus Krisztusban a világ teremtése előtt már készen levő terved válik valóra! Köszönöm, hogy a Te tervednek én is részese lehetek, ha már itt és most számolok Veled az életemben! Segíts a Te jelenléted fényében mindent újratervezni! Ámen.

Molnár Ambrus, református lelkipásztor