„Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él

s mint fán sem nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.”

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Tudatom a kedves Tanítványokkal, Szülőkkel, Ismerősökkel, hogy a Szent Imre Keresztény Iskola egykori szeretett tanító nénije, Jakab Mária 2020. március 14-én elhunyt. Temetésére 2020. március 21-én szűk családi körben került sor.

Jakab Mária 1956-ban született, általános és középiskolai tanulmányait Balassagyarmaton végezte. Tanítói képesítést az esztergomi Tanítóképző Főiskolán szerzett. Mohorán és Magyarnándorban kezdte el tanítói pályafutását. 1993-ban pályázat elnyerése után lett a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola tanítónője. Ekkor kezdődött el közös munkánk, barátságunk.

Jakab Mária nagy szakmai tudásával, emberségével, a gyerekek odaadó szeretetével hamar kivívta a tanulók, szülők és a kollégák tiszteletét. Határozott és szeretetet sugárzó óravezetése, segítőkészsége miatt a diákjai rajongásig szerették „Marika nénit”. Ő volt a keresztény iskolában tanító igazi keresztény pedagógus mintaképe. Szigorú volt, de következetes, értékelésben igazságos, és minden cselekedetét az emberek iránti tisztelet és szeretet határozta meg.

Szakmai munkája elismerést váltott ki a tantestületben is. Lelkiismeretes és következetes munkavégzése, megfontolt nyilatkozatai, segítőkészsége, folyamatos önképzése követendő példát jelentettek a kollégák körében. Nemcsak kiváló tanító volt, az iskola vezetésében igazgatóhelyettesként is sokat tett azért, hogy iskolánk tovább fejlődjön, az innen kikerülő gyerekek az élet minden területén megállják a helyüket. Jó vezető volt, mert tisztelte beosztottjait, ezért követelte meg tőlük a pontos, lelkiismeretes, szeretetteljes munkát. Kinevezésekor felhívtam a figyelmét, hogy valami újra vállalkozni mindig kockázatos feladat. Számolni kell majd az értetlenséggel, az ismeretlennel szembeni idegenkedéssel, esetleg a rosszindulattal. Jakab Mária merte vállalni ezt a kockázatot, mert hitt abban, hogy az az új, amit csinálunk hasznos, jó és előre viszi a keresztény oktatás ügyét. Ezen hite miatt is végtelenül tiszteltem, és élete végéig hálás voltam neki. Óriási szerepe volt abban, hogy sikerült kialakítanunk egy családias légkörű iskolát, ahová szerettek járni a gyerekek, ahol a szülők mindig bizalommal fordulhattak a tanárokhoz és a vezetőkhöz.

Munkáját, sikereit szakmai díjakkal is elismerték. A Váci Egyházmegye Te Deum díja után 2013-ban elnyerte azt a díjat is, amit csak a legjobbak kaphattak meg: a Szent Imre Díjat. Úgy gondolom, hogy számára mégsem ezek voltak a legnagyobb kitüntetések. Ő életét a tanításra tette fel, és a legnagyobb kitüntetést is elnyerte: hosszú pályája alatt nem volt olyan tanítványa, aki ne szerette volna kedves tanító nénijét, Marika nénit.

Drága Maresz! Köszönöm, hogy velünk voltál, hogy együtt dolgozhattunk, hogy a barátod lehettem. Nyugodj békében!

Melo Ferenc, a Szent Imre Keresztény Iskola alapító igazgatója