A Balassagyarmati Járási Ügyészség megrovásban részesítette azt a 21 éves Nógrád megyei férfit, aki éppen nyaralni indult ismerőseivel és családtagjaival, amikor az általa vezetett gépkocsival balesetet okozott.

A gyanúsított 2019. július 28-án reggel 6 óra körül hat utast is szállított egy kisbusszal a 21-es számú főúton Salgótarjánból Hatvan irányába. Először vezette ezt a gépjárművet, az egyenes vonalvezetésű, a korábbi esőzéstől egybefüggően vizes úttesten. Mivel nem a nedves útburkolatnak megfelelően választotta meg a jármű sebességét, annak hátsó kerekei megcsúsztak, ezért a jobb oldali kerekeivel lehaladt a murvás útpadkára, majd az út menti árokba borulva hossztengelye mentén többször átfordult, végül a bal oldalára fordulva az út menti vadhálót ledöntve állt meg.

A baleset következtében a gépjármű harmadik üléssorában ülő, biztonsági övet nem használó kiskorú sértett – a gyanúsított testvére – nyolc napon túl gyógyuló csonttöréses sérülést szenvedett, egy másik utas könnyebben sérült, továbbá a jármű is megrongálódott.

A gyanúsított a nyomozás során a terhére rótt közúti baleset gondatlan okozása vétségének elkövetését elismerte. A balesetben súlyosan megsérült közeli hozzátartozója nem kívánta megbüntetését, erre tekintettel a Balassagyarmati Járási Ügyészség úgy ítélte meg, hogy a kifogástalan közlekedési előéletű gyanúsított cselekménye oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy vele szemben büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása nem szükséges, ezért megrovásban részesítette.

Az ügyészség a cselekmény helytelenítése mellett határozatában felszólította, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől, mert ellenkező esetben bírósági felelősségre vonását fogja kezdeményezni.

A fiatal férfi a vele szemben alkalmazott intézkedés miatt tehát elkerülte a bírósági felelősségre vonást, ami így a bíróság tehermentesítését is szolgálta.