Azért „zabál meg” az emberek nagy része mindent kritikátlanul, mert elveszítette szabad tájékozódási képességét a fogyasztói társadalom világában, de lassan már a minimális gondolkodási képességeit is elveszíti. Többek között erről beszél lapunk publicistája, Veres József, akinek ikonfestményeiből a minap nyílt kiállítás a szécsényi múzeumban.

Mi vezette, hogy két évtizeddel ezelőtt, nyugdíjas pedagógusként ecsetet fogjon a kezébe?

Mikor magyar-történelem szakos középiskolai tanárként közel negyven év után nyugállományba mentem, az Úristentől egyszerre két ajándékot kaptam; az időt és a további szolgálat örömét. Azt az esztétikai áldást adhattam tovább, mely a külső és belső látás fogalmi-képi művészi kódoltságának, Isten-adta ajándékának megélésével, intellektuális örömével boldogabbá teheti életünket. Irodalmat tanítani ugyanis – többek között – ezért sem lehet „koncentráció”, zene-, képzőművészet-, film-, társművészeti kapcsolás nélkül. S mert hogy az olvasás, szépirodalom, klasszikusok ismeretének, szeretetének célja, hogy életünk teljesebb, boldogabb legyen, ezért is állandó vendég az irodalomórán a látni tanító művészettörténet. A festés másik forrásvidéke „messzeringó gyermekkorom világa”. Írni-, olvasni még nem tudó „szegényekhez” beszéltek a hatalmas műemléki barokk templom képei, nagyszüleim ódon imakönyveiben a megsárgult szentképek. Csodaviláguk nem csak titokzatos szépségükkel, de napról napra nyiladozó transzcendens jelentésrétegeivel gazdagított.

Ikonjaival járja az országot, nem mindennapi szolgálat ez – honnan az erő?

Először nem gondoltam nyilvánosságra, aztán 10-12 képem már belakta szobámat. Első számú kritikusom, feleségem, és többen is bátorítottak kiállításra. Igy, stílszerűen odaillőnek is találták a Szerbtemplom felszentelésének évfordulóján. Csach Gábor és Csemniczky Zoltán mentoraim később is szakmai kísérőim és segítőim voltak. Aztán elvittem a Szaléziakhoz, a gyarmati és környékbeli iskolákba, a börtönbe. Sok barátom sokfelé kérte, voltak Jász-Nagykun-Szolnok megye több városában, Budapesten, az Avilai Nagy Szt. Teréz és a Szent Imre Templomban, a XII. ker-i Önkormányzatban, a budai ciszterci gimnáziumban, Gödöllőn a premontrei gimnáziumban, Salgótarjánban, Pásztón, Kisterenyén, Bicskén, Piliscsabán, Debrecenben, Püspökladányban, Makón, Máriapócson, Kalocsán, Szegeden, Békéscsabán, Kecskeméten. Vittük, hoztuk őket feleségemmel. Az idő- és anyagi áldozatért, fáradságért sokszorosan kárpótolt mindkettőnket a barátságok ápolása, és az esemény lelki hozadéka. Szolgálatnak tekintettük, zarándoklatként éljük meg őket.

Hogyan alkot?

Florenszkij, egy orosz pap, teológus írta, hogy az ikon festett vallásosság, képes igehirdetés, amelyet imában-imával készítenek, „a dolgozva imádkozz, és imádkozva dolgozz tanítás szerint.” Én is imádkozom festés előtt. Kérem a Szentlélek áldását „kezemre, szememre, lelkemre”. A személy- vagy esemény-választás úgy esetleges nálam, hogy mindennapjaimban, jártomban-keltemben megérint valami látott, hallott vagy olvasott, a témával kapcsolatos részlet; arc, szín, háttér, vagy esemény-narratívának aprósága, hogy aztán beindítsa az egészet, és ne hagyja nyugtomat a befejezésig. Persze azért „megdolgozom” fejemben a választott témát, személyt, utánaolvasok  részleteknek. Igy ülök aztán az alabástrom-fehérre előkészített fa ikonalap elé. A rajzolás, festés, aranyozás, rögzítés után úgy lesz az ikonból szentelmény, hogy megáldatom őket.

A szécsényi kiállításnak címet adó Szegények Bibliája eredeti, középkori rendeltetése a Szentírás képek segítségével történő megismertetése volt. Európa ma újra evangelizációra szorul?

Ezt már szent II. János Pál pápa mondta több évtizede. Azóta rosszabb a helyzet. Még több a „szegény”. Nem az analfabéta szegénység ez mára, de a gonosztól megvezetett szerencsétlenség hitehagyottsága, Európa ugyanis akkor született meg, amikor nemzetei találkoztak a kereszténységgel. A keresztény hit vezette ki Európát a barbárságból. Ma is csak ez a hit képes kivezetni földrészünket az újabb barbárságból, a brüsszeli modern liberalizmus szellemi vandalizmusából.

Az írás a másik szenvedélye, több könyve mellett a Gyarmati Hírek publicistájaként hónapról-hónapra karakteres véleményt fogalmaz meg. Mi vezérli?

Az elmúlt 20 év nemzeti megpróbáltatásai, valamint a szülői, nagyszülői ház szelleme, nemzeti és keresztény elkötelezettsége, közösségszolgáló öröksége gondviselésszerűen vezetett az íráshoz. A hivatásomat megalapozó bölcsészeti tanulmányok, és polgári foglalkozásom után az írás természetesen és közel áll hozzám. A közírói lelkiismeretre és felelősségre pedig az élet bőven kínálta, sőt provokálta magát.

A politika életről mi a véleménye?

A frontvonal a nyugati vadliberális mainstream és a konzervatív-keresztény-nemzeti értékképviselet között húzódik. A jakobinusok, az anarchizmus, a bolsevizmus, a nácizmus már szellemi előjátéka volt a szabadosságot hirdető nyílt társadalom pusztító korszellemének. Mára bőven tettek arról, hogy világosan lássuk a szörnyet. Az emberiség egyetemes törvényeit akarják szétzúzni. Istent lecserélték az emberre, a hazát valami globális masszára, a családot az egyénre meg mindenféle létformára, a gyermeket migránsokra. Az önállóan gondolkodó emberekből fogyasztó gépeket csináltak. A nemzet kirekesztő fogalommá vált, a pc meg bárkiből, bármiből ellenséget tud csinálni az internet-monopóliummal. A szolidaritás és a szociális segítségnyújtás jelszavával iszlám hadsereget hívnak Európába. A hazai antagonizmus, hála a Jóistennek, békeszerető, józan népünknek, és hozzáértő, tisztességes vezetőinknek, korántsem ilyen éles. A napi politikai alakítások láttán azonban, egy sokévszázados, nemzeti ethoszunkkal szembe menő jelenség sértő, és nagyon zavaró. Hogy az ellenzéki reagálásokból kihallatszik a kétségbeesés hangja, még megérthető. De a frusztráltságé és a tehetetlen gyűlöleté már nem. Nem tudom, azon elgondolkodtunk-e már, miért ilyen kontraszelektált az ellenzéki vezetők felhozatala? Hogy miért a prolitempó, az ocsmányság, az ostoba óbégatás vált meghatáro­zóvá az ellenzéki térfélen. És ezt talán még az sem magyarázza, hogy nem volt erkölcsi rendszerváltás Magyarországon. Azt viszont igen, hogy a pénz- és hatalom-éhség ős-örök bűne a liberálbolsevik szimbiózisban tovább tenyészik.

A társadalmi állapotokat hogyan látja?

Tanári hitvallásom a gondolkodásra és a kifejező nyelvhasználatra megtanítani a gyerekeket. A világról alkotott tantervi ismeretek egészét tartó alapszerkezet elég jól ki van találva az alaptantárgyakkal. Ezek az ismeretek a gondolkodási műveletek gyakorlásának eszközei is. A „holt” anyag ezzel az eszközzel, ennek gyakoroltatásával, bekerülve ebbe az izgalmas mentális mozgáskörbe, válik tudássá, embert szolgáló áldássá. A másik, a stílusos önkifejezés, melynek napi haszna éppúgy, mint sorsszerű fontossága, egyértelmű. Mindez már magatartást, a személyiséget, a jellemet érintő, oda-vissza ható, és életre szóló, s nem is annyira iskolai, hanem keményen élet-boldogító kérdés. Ebben a munkában a következetesség volt a legnehezebb, de ma már látom, az idő engem igazol. Vörösmarty „Vésze”, látomása szinte beérett. Pár évtized alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a globalizáció által meghirdetett szabadság nem más, mint a teljes gúzsba kötöttség. Azért „zabál meg” az emberek nagy része mindent kritikátlanul, mert lassan teljesen elveszítette szabad tájékozódási képességét a fogyasztói társadalom világában. A mérhetetlen infokommunikációs zavar pedig olyan mértékben veszi igénybe idegpályáit, hogy lassan a minimális gondolkodási képességeit is elveszíti. Ebben a fiatalok a legveszélyeztetettebbek. „Őrzők, vigyázzatok a strázsán!”

Hol láthatjuk legközelebb az ikonokat? 

Remélem, a húsvéti pasztorációmon már a börtönkápolnában láttatják az Örömhírt a „szegényeknek”.

Készül az új könyv?

Szeretném eddigi publicisztikáimat könyv alakban is megjelentetni. Ha akad szponzorom és a Jóisten is úgy akarja.

Szilágyi Norbert

Fotó: Sümegi Tamás