„Mózes akkor ezt mondta az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én az Úr?![…] Ekkor az Úr haragra gerjedt Mózes ellen és azt mondta: Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Tudom, hogy ő jól tud beszélni. Sőt jön is már eléd, és ha meglát, szívből fog örülni. Beszélj hát vele, és add a szájába a szavakat! Én pedig a segítségetekre leszek a beszédben, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek.” 2 Móz 4, 10-11.14-15

Van egy „mesterség”, amit szinte mindenki felsőfokon tud űzni. Ez pedig a kifogások gyártása. „Én ezt nem tudom. Nem vagyok erre képes. Másnak ez biztos jobban menne. Bármit csak ezt ne.” Ugye ismerős mondatok?  Mózes is jeleskedett ezen a téren: „nem vagyok én a szavak embere”; „nehéz ajkú vagyok, és nehéz nyelvű vagyok”.

Azért gyártja az ember a kifogásokat, hogy kibújjon a feladat alól, hogy ne neki kelljen a munkát elvégezni. Érdekes megfigyelni, hogy mikor az ember a kifogásokat gyártja, csak a saját erőforrásai vannak a szeme előtt. Azt veszi számításba, amit eddig megtanult, amit eddig elért, amiben eddig kimagasló teljesítményt nyújtott. Valaki azonban kimarad a számításunkból. Akihez sajnos sokszor csak utolsó mentsvárként kiáltunk. Ő pedig Isten. Isten egy olyan személy, aki amellett, hogy egy feladattal bíz meg, segítséget is ad annak elvégzéséhez, amint ezt a történetben is olvastuk.

A helyzet, amiben most vagyunk, valóban nehéz és sok megpróbáltatás elé állít bennünket. Ki-ki tudja, hogy ez mit jelent a személyes életére nézve. Az élet azonban megy tovább, és nem várhatjuk meg egy széken ücsörögve a járvány végét, noha ezekben a hetekben a jelszó: „maradjszépenotthon”. A mindennapi kihívások, teendők nem csökkentek, csak legtöbbünknek a négy fal közé szorultak. Lehet, már a hetek alatt bele is fáradtunk, lemerültünk, mert nem ehhez szoktunk hozzá. Nehezebben megy már a munka, a tanulás, és mi is inkább, ahelyett, hogy a feladatunkkal törődnénk, előszeretettel kifogásokat kezdünk el gyártani.

De akkor hogyan tovább? Egyszerű a megoldás. Válts nézőpontot! Próbáld meg Isten szemszögéből szemlélni magadat, aki látja mind az erősségeidet, mind a gyengeségeidet. Ha Rá hagyatkozol, Benne bízol, és elfogadod az ő segítségét, akkor már nem kifogásokat fogsz gyártani, hanem az előtted álló feladattal fogsz foglalkozni. Ha el is akadnál, tudd, hogy nem vagy egyedül, hiszen Mózest és Áront sem hagyta Isten magukra.

Olyan Istenünk van, aki látja az életünk kihívásait, és azt szeretné, hogy amikor megfáradsz, tudd, hogy Nála megpihenhetsz, és újult erőre kaphatsz. Nem hiába mondja Jézus: „Jöjjetek énhozzám, mindnyájan akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28. Ne késlekedj, hanem bátran szólítsd meg Őt!

Köszönöm Istenem, hogy Téged a nap bármely percében segítségül hívhatlak! Bocsásd meg, amikor Mózeshez hasonlóan csak a kifogásokat keresem! Segíts abban, hogy a Te nézőpontodból tudjak magamra tekinteni! Ámen.

Molnár Melinda, református lelkipásztor