Négy drogkereskedőt vettek őrizetbe és további kilenc fogyasztót hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni és a bátonyterenyei nyomozók.

A Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság munkatársai 2019. augusztus és 2020. május 7. közötti időben Mihálygerge belterületén, valamint Bátonyterenye, Tar és Salgótarján külterületén ellenőriztek több személygépkocsit. Az ellenőrzés során az egyenruhások kábítószer gyanús növényi származékot, port és kristályos anyagot találtak meg és foglaltak le, valamint a járművekben tartózkodókkal szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is. A szakértői vélemény alapján a lefoglalt anyagok egy része kábítószernek, másik része új-pszichoaktív anyagnak minősül, továbbá a rendőrök megállapították azt is, hogy az ellenőrzéseket megelőzően hét személy fogyasztott kábítószert.

A felderítőmunka eredményeként a bátonyterenyei nyomozók megállapították, hogy a fogyasztók részére egy 39 éves nő 2018 nyarától, míg 43 éves hozzátartozója 2019. augusztus 9-től kezdődően értékesített kábítószert mátraverebélyi családi házában, valamint még további személyeknek is adtak el új-pszichoaktív anyagot.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai 2020. május 15-én az éjszakai órákban a megyeszékhely belterületén ellenőriztek egy gépjárművet. Az ellenőrzés során az egyik utas cipőjébe rejtve tablettákat találtak meg és foglaltak le a rendőrök, melyre a kábítószer gyorsteszt pozitív jelzést adott.

A rendőrök megállapították, hogy a kábítószert a férfi részére a 26 éves D. Richárd salgótarjáni lakos adta el, aki a megalapozott gyanú szerint egy másik személynek is több alkalommal értékesített ilyen tablettát. A széleskörű nyomozás eredményeképp a rendőrök megállapították azt is, hogy a 26 éves gyanúsított társa, a 27 éves B. Brigitta, szintén salgótarjáni lakos 2019 augusztusától több személynek adott el új pszichoaktív anyagnak minősülő növényi törmeléket.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói 2020. május 26-án és május 27-én összehangolt akció keretében, együttműködve a  Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársaival Mátraverebélyben, Budapesten és Salgótarjánban a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható drogkereskedőket elfogták.  A rendőrök a különböző helyszíneken megtartott kutatás alkalmával több gramm zöldes barnás színű növényi törmeléket, tablettákat, azok értékesítéséhez és fogyasztásához szükséges eszközöket – köztük digitális mérleget –, valamint készpénzt találtak meg és foglaltak le. A 43 éves férfi a lefoglalt bűnjelek egy részét a rendőrök megérkezésekor megpróbálta megsemmisíteni, amit a hatóság tagjai megakadályoztak.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt 13 személlyel szemben szakértők bevonásával folytat büntetőeljárást. A bátonyterenyei nyomozók a 39 éves nőt és a 43 éves férfit, a salgótarjáni rendőrök a 27 éves nőt és a 26 éves társát őrizetbe vették.