A Nógrád Megyei Főügyészség Közjogi Szakágának keresete alapján a Balassagyarmati Törvényszék hat évre eltiltotta az állattartástól azt a férfit, aki kutyáinak és más állatainak tartásáról, etetésükről, ivóvízzel történő ellátásukról nem gondoskodott megfelelően.

A Nógrád megyei férfi az ingatlanán többféle állatot – köztük két kutyát, nyulakat, sertéseket, kecskéket – tartott, azonban nem látta el őket megfelelően, az ápolási és a felmerülő gyógykezelési feladatainak sem tett eleget. Az állatok ezért kórosan soványak, elhanyagoltak voltak, illetve többük a takarmány és ivóvíz hiánya, valamint a súlyos elhanyagolás következtében elpusztult.

A férfi a staffordshire terrier kutyáit az udvaron igen rövid, 30 és 80 cm-re feltekeredett láncon tartotta, azok több hete éheztek, kórosan soványak voltak, fülük és testük több helyen vérzett, a mozgásukhoz szükséges minimális tér, továbbá ól vagy menedék sem volt biztosítva számukra.

A férfi nemcsak az ebeket, hanem a sertéseket, kecskéket is bezárva tartotta, így azok saját maguk sem voltak képesek élelmet és ivóvizet keresni annak ellenére, hogy gazdájuk sem táplálékkal, sem ivóvízzel nem látta el őket.

Az ügyben a hatósági eljárásra bejelentés alapján került sor, a haszonállatokat a férfi egyik hozzátartozója vette magához, míg a kutyák befogadására egy megyei állatmentő egyesület közreműködésével került sor.

A főügyészség közjogi szakága megállapította, hogy az alperes nem képes önállóan felmérni az állattartással járó felelősségét, továbbá az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó jogszabályi előírásokat, erkölcsi és társadalmi normákat több tekintetben is súlyosan megszegte, ezért keresetet nyújtott be a Balassagyarmati Törvényszékre annak érdekében, hogy a bíróság tiltsa el őt az állattartástól. Az ügyészség keresetében utalt arra is, hogy az állattartástól eltiltás alapjául szolgáló jogellenes magatartást az állatkínzás miatt indult büntetőügyben hozott bírósági határozat is megállapította.

A Balassagyarmati Törvényszék az ügyészi keresetnek helyt adott és bírósági meghagyásban a férfit hat évre eltiltotta az állattartástól.