A trianoni békediktátum 100. évfordulóján a közmédia minden csatornája megemlékezik a magyar történelem egyik legtragikusabb napjáról. A Duna Televízió és a Kossuth Rádió egész napos műsorfolyammal készül, melyben helyet kap A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében című történelmi dráma is.

„Június 4-e tragikus történelmi dátuma a magyar nemzetnek, ezért a 100. évfordulón minden tisztességes magyar embernek emlékeznie kell. A közmédiának pedig kötelessége, hogy ezt az emlékezést méltó tartalmakkal és módon juttassa el a világ legtávolabbi pontján élő magyarokhoz is” – mondta Siklósi Beatrix, a közmédia kiemelt projektjeiért felelős vezetője. – Június 4-én többször is jelentkezünk az elcsatolt országrészekből, a nap folyamán Trianonhoz kapcsolódó filmeket vetítünk, művészek, tudósok, közéleti emberek vallanak arról, mit jelent számukra az összetartozás. 20 óra 15 perctől a Duna Televízióban Rátóti Zoltán főszereplésével mutatjuk be A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében című történelmi drámát. A film azt a beszédet dolgozza fel, amelyet Apponyi gróf a magyar küldöttséget képviselve mondott 1920. január 16-án, a trianoni béketervezet végleges lezárását követően.”

A Duna Televízióban láthatják először a nézők a Kossuth térre megálmodott Trianon-emlékművet, amelynek avatására augusztusban kerül sor, és közreadnak egy különleges, örökérvényű hangfelvételt is, amellyel az egykori vallás és közoktatási miniszter Klebelsberg Kuno üzent kora fiataljainak Trianon kapcsán.

15 óra 25 perctől a Wettstein-napló című dokumentumfilmből – a béketárgyalásokban részt vevő Wettstein János diplomata hagyatékának köszönhetően – részletesen ismerhetjük meg a magyar békedelegáció öt hónapi munkájának legfontosabb mozzanatait.

Szintén a Duna Televízióban láthatják a nézők 18 óra 40 perctől a Koltay Gábor rendezésében készült Hétköznapi Trianon című dokumentumfilmet.

A közmédia nézői követhetik a parlament emlékülését és Áder János köztársasági elnök ünnepi beszédét, valamint beszámolókat láthatnak minden határon túli eseményről.

A Kossuth délelőtt egy rádiós hidat hoz létre, amely összekapcsolja az elcsatolt részeken dolgozó kollégákat. A diktátum aláírásának időpontjában pedig, 16 óra 30 perctől, a Duna, a Duna World és a Kossuth hullámhosszán megszólalnak a harangok, felidézve a diktátum aláírásának időpontját.

Az M5-ön egész nap ismert művészek beszélnek az összetartozás fontosságáról, majd este 21 óra 20 perctől történészek vitatják meg Trianon okait és következményeit.

A nap folyamán a Petőfi Rádió minden órában lejátszik egy felvételt egy-egy határon túli, emblematikus magyar zenekartól.

A Bartók Rádió a Muzsikáló műsorfolyamban a határon túli magyarsághoz, a Kárpát-medencéhez köthető zenékkel jelentkezik. Este 20.53-tól pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának határon túli magyar szerzők műveiből összeállított hangversenye kerül adásba.

A Dankó Rádióban reggel 6 és este 8 óra között óránként több határon túli magyar dalszerző, előadó zenéje kerül adásba, a külhoni magyarságához kapcsolódó zenék is felcsendülnek, valamint minden órában egy-egy határon túli vendéggel is beszélgetnek a műsorvezetők. A 17 és 18 óra között jelentkező „Tudod-e még az én nótám” című műsor teljes egészében a külhoni hallgatóké, itt nyílik alkalmuk bővebben is beszélni magyarságukról, kapcsolatukról Magyarországgal.

Az M2 gyerekcsatornán a Hetedhét kaland című műsor ifjú készítői videotelefonon hívják fel külhoni barátaikat, és „gyereknyelven” fogalmazzák meg, mit is jelent az összetartozás. A beszélgetések közben sok minden kiderül a régi Magyarországról, és hogy a határok két oldalán élő gyerekeket nem csak a közös anyanyelv kapcsolja össze.