Harmincnyolc év összes tapasztalatára szüksége lesz, hogy a vírus után újra talpra állítsa a város legnépszerűbb vendéglőjét. Sinágel József üzletvezető-tulajdonossal beszélgettünk a tízhetes rémálomról, a másfélszeres szorzóról és a szív hangjairól.

Mint derült égből a villámcsapás.

Még annál is gyorsabban jött minden. A járvány kitörése után egy hétig kínlódtunk a délután háromig tartó nyitva tartással, de be kellett látni, ennek így semmi értelme. Akkor tört ki az embereken a pánik, az üzletek tele voltak, mindenki spájzolt, az étterembe szinte senki nem nyitott be. Március 22-én bezártunk, kiadtam a szabadságokat.

Nem látott fantáziát a kiszállításban?

Türelemmel próbáltam kezelni a sosem látott helyzetet, azt mondtam, várjunk akár heteket is, hátha beindul a bolt. A kollégákkal is folyamatosan egyeztettem, fel sem fogtuk, milyen gyorsan összeomlik a történet, hogy minden nap komoly veszteséget termeltünk. Két héttel korábban, még arról beszélgettünk, hogyan oldjuk meg a nyarat, honnan lesz ember, szakács, annyi foglalásunk volt, ballagások, bérmálások, esküvők, születésnapok, vállalati bulik, zenés rendezvények, teljesen be voltunk táblázva. Legalább ötven rendezvényt elveszítettünk. Ez iszonyú csapás.

A bezárás utáni első heteket hogyan élte meg?

Minden reggel úgy keltem fel, hogy ez csak egy rémálom, hamarosan ismét mehetek bevásárolni, nyitni, intézkedni. De nem. Életemben nem álltam le még tíz hétre. Állandóan, egész nap az kattogott a fejemben, hogy 21 év alatt felépítettem egy üzletet, amelynek mára komoly neve és rangja lett, és most minden odaveszhet. Három-négy részletben tudtam csak valami keveset aludni, annyira kiakadtam. Aztán két hét után úgy döntöttem, nem a múlton fogok rágódni, mert arra csak az egészségem megy rá, hanem előre tekintek, és megpróbálom kitalálni, hogyan tovább. Csináltam egy programot magamnak.

Mi volt ez?

Állandó otthoni elfoglaltság, selejtezés, lomtalanítás, kazánház rendbetétele. E mellett irodalmárkodtam, Kökény Ágival és Gresina Pistával csináltunk egy videót, amiben Jakus Éva, tehetséges gyarmati író koronavírushoz kapcsolódó versét szavaltam el. Szerencsére a Nemzeti Szavalóverseny is beindult, ahol már két alkalommal is részt vettem, oda is beneveztem egy Radnóti művel, Cseh Lóci forgatta a kisfilmet. De sokat kirándultunk is, a Nyírjesben naponta tettünk jó nagy lélegző túrákat, a Duna-part kevésbé ismert helyeit is bejártuk a családdal.

Miért éppen Pünkösd hétfőn nyitott újra?

A kollégákkal folyamatosan egyeztettem, ők korábban akarták, de végül is jó döntés volt. Sok vendégünk volt, nem éreztem félelmet az emberek részéről, inkább egyfajta felszabadultságot, örömet, hogy újra beülhetnek egy étterembe. Persze szigorúan betartjuk az előírt biztonsági intézkedéseket, amelyek jócskán szűkítik a lehetőségeinket, de egyetértek ezekkel. És bízom benne, hogy nem lesz második hulláma a vírusnak.

Mennyi emberrel kezdte újra?

A leállás előtti tizennyolc munkatársamból nyolccal. De mindenkit visszavárok, aki jönni akar, remélhetőleg már egy hónap múlva.

Az meg sem fordult a fejében, hogy inkább eladja a vendéglőt?

Az az igazság, hogy az év elején, a válság előtt volt vevőm, egy Pest megyei nagyvállalkozó. Nagyon jó árról volt szó, azonnal hozta volna a pénzt.

Miért mondott nemet egy kiváló ajánlatra?

Mert nem az eszemre, hanem a szívemre hallgattam. A kollégáimmal leültem, és több mint a fele azt mondta, mással nem akarnak dolgozni, csak velem.

De csak nyomott a latba a 21 év is!

Persze, ez már nagy idő, egy szerény kis vendéglőcskéből építettünk fel egy komoly éttermet. Azt szoktam mondani, hogy a vendéglátásban másfélszeres szorzót lehet alkalmazni, hiszen nem nyolc órát dolgozik az ember, hanem tizenkettőt-tizennégyet és állandóan kattog az agya. Az üzletvezetés szellemileg és fizikailag is embert próbáló munka. De még csinálom, megyek tovább.

Milyen esélyeket lát?

A tavalyi évben már olyan csúcson voltunk, hogy sokszor nem bírtuk, annyi munkánk volt. Ha év végére hatvan-hetven százalékot hozunk, már elégedett leszek.

Mi most a legfontosabb?

A bizalom visszaszerzése, hogy ne féljenek az emberek újra étterembe járni.  És aki szereti a hazáját, az idén nem külföldre megy nyaralni, hanem itthon költi el a pénzét, ezzel is segítve az ország gazdaságának mielőbbi helyreállását, hiszen ez mindannyiunk közös érdeke.

Optimista?

Inkább realista. Voltam már néhányszor mélyponton az elmúlt 38 év során, de ilyen nehézséggel még soha nem kellett megbirkóznom. Olyan, mintha újraindítanám az egész életemet, az egész vállalkozást. Egy rémálmot nem könnyű kiheverni, de remélem, az emberek többsége rájön, hogy ilyen krízis után érdemes megbecsülni az apró dolgokat is, mondjuk, hogy kék az ég, zöld a fű, és hogy milyen jó egy fatányérosra és korsó sörre beülni a családdal vagy a barátokkal, és két órán át jól érezni magunkat. Mert az élet, minden nem várt nehézsége ellenére, szép.

Szilágyi Norbert