„Nézzük meg mindig, hogy hol vagyunk, és innen lépjünk egyet előre” – a pedagógia legnehezebb terepén szerezte tapasztalatait, ahol tudásból, emberségből és elhivatottságból, Ő és kollégái, 22 éve töretlenül jelesre vizsgáznak. Siketné Zsiga Judit, a nyírjesi iskola régi-új igazgatója ötéves kinevezéssel irányítja tovább a Mosoly EGYMI életét. A nehéz terepen szerzett tapasztalatokról és tanításokról beszélgettünk.

Zsiga Judit Érsekvadkerten nőtt fel, iskoláit Balassagyarmaton végezte, majd férjével itt alapítottak családot. 29 éves korára mindent elért, amire fiatalon vágyott: két fiúgyermeke született, és megszerezte a gyógypedagógiai diplomát, de még sok kihívás várt rá. Az 1998-ban nyíló nyírjesi iskolában rehabilitációt vezető gyógypedagógus, majd kollégiumvezető lett, 2002-től a tagintézmény vezetője. 18 éve fenntartóváltásoktól függetlenül vezeti az intézményben folyó oktatási-nevelési munkát, a helybeliek köztisztelettel, a szakma elismeréssel övezi tevékenységét.

Mikor érezte először, hogy dolga van a sérült gyerekekkel?

A középiskolában nem volt kialakult képem arról, hogy mi szeretnék lenni. Érettségi után munkát vállaltam a csecsemőotthonban, ahol ott volt sok elhagyott kisbaba. Ekkor éreztem azt, hogy ebben a feladatban jól érzem magam. Aztán dolgoztam a vadkerti bölcsődében, de valamiért megharagudtam a főnökömre, és felültem a biciklire, hogy elmegyek Szátokra. Már útközben szembejött az internátus vezetője, és megtudtam, hogy nevelőtanárt keresnek. Nem sokkal később az igazgató felvételi előkészítőt szervezett nekünk. Így értem célba.

A két kisfia mellől viszont már nem ment vissza Szátokra.

Épp akkor nyílt a nyírjesi iskola. Nagyon izgalmas idők voltak, ahogy a semmiből létrehoztunk egy rendszert, egy szervezetet.

Nem sokkal a nyitás után már ön vezette a munkát. Hogyan emlékszik a kezdetekre?

Az alapítványi lét nehéz sors volt, alul voltunk finanszírozva. Az volt a megoldás, hogy elkezdtem pályázatokat írni, és szakképzési támogatásokat szerezni. Itt voltunk egy nagyon szép helyen, egy nagyon nemes feladattal, de pénzügyileg rendkívül gyenge lábakon. Még ma is emlékszem a legelső pályázat első mondatára: „A mozgásfejlesztéshez és a tornaórákhoz egy darab szivacs áll rendelkezésre.”

Nagyon jó hírű kollektívát sikerült felépíteni.

Kezdetben az aktív korúak nem szívesen jöttek hozzánk, így sok nyugdíjassal dolgoztunk. Aztán elindultam abba az irányba, hogy pályakezdőket vettem fel. Húzós, sportos, sikerorientált csapat jött össze, akik mindenhol be akarták bizonyítani a világnak, hogy ami itt történik, az óriási dolog. Többen a mai napig itt dolgoznak, de akik elmentek, ők is mind megállták a helyüket. És olyanok is vannak, akik visszajöttek. Ez a terep nagy tanulási terep egy pedagógusnak szakmailag és emberileg is.

Nem beszélve arról, hogy mit ad az itt nevelkedőknek az intézmény.

A gyerekek is szeretnek itt lenni, és a szülők is szívesen hagyják ránk őket. Sok családnak megoldást jelent a kollégium. Az általános iskolai képzésünk hiánypótló, az utazó hálózatunk 180-190 SNI gyereket lát el Nyugat-Nógrádban. A 120 fős tanulói létszámunk még lehetővé teszi a családias, emberbarát légkört is.

…és a szakma is jegyzi a nyírjesi iskolát országos viszonylatban.

Ez a pozitív megítélés még a RIDENS idején stabilizálódott. Közös érdemünk a kollégákkal, hogy például akik autistákkal foglalkoznak, azok hozzánk irányítják a gyerekeket. De kaptunk visszajelzést a Pető Intézetből is azzal az elismeréssel, hogy az általános iskolájuk után mi vagyunk a méltó folytatás.

Az önök intézményében folyó munka értéke vitán felül áll. Nagyon nehéz karmájú gyerekekkel foglalkoznak.

De nagyon sokat tanultunk ezektől a fiataloktól. Mi egészséges emberek annyit problémázunk felesleges dolgokon, de ők megtanították, hogy kerekes székből is lehet örömöket megélni, szépnek látni a világot. Tanultunk türelmet, láttuk az igyekezetüket… Régen magatartászavaros, deviáns gyerekek is voltak. De ahogy bekerültek ebbe a közegbe, óriási változásokon mentek keresztül. Átértékelték a saját sorsukat, elkezdték jobbnak-többnek érezni magukat, és kinőtt a szárnyuk, szüleik szerint embert neveltünk belőlük. Fontos tanulság, hogy mekkora építő ereje van a pozitív megerősítésnek. Igazából nem is nagyon hiszek másban, sem pedagógusként, sem vezetőként.

Ez lett hát a hitvallás?

Abban hiszek, hogy fogalmazzuk meg, milyen változtatást várunk, de emeljük ki azt, amit értékelünk. Itt, ha valaki segítőkész a társaival, tesz a közösségért, rendet tart a környezetében, azért is jár a jutalom. Ez a sok pozitív megerősítés a gyerekekre is átragad. Amikor bemutatkoznak, énekelnek, táncolnak, mindig megtapsolják egymást, nem jellemző, hogy kinevetnék a társukat. Sokan közülük itt találtak társat, beválnak az életben. Mert mi az, ami a kreatív energiák köré falakat épít? Épp a szidás, a gúny, a kisebbrendűségi érzés. A pozitív megerősítés ezt a falat képes lerombolni, ettől nyílik ki a személyiség.

Tehát a támogatásban van a kulcs.

Én ebben a közegben szereztem az élettapasztalataimat, ez a gondolkodásmód működőképesnek bizonyult, én ebben hiszek. De vezetőként sem a számon kérő, utasítást osztó, hanem a munkához támogatást adó attitűdöt tartom célra vezetőnek. Nemcsak az eredmények fontosak, a kapcsolatok is. Szerintem a dresszúra nagyon rossz irányokba viheti el a dolgokat.

Hogyan tekint a következő öt évre?

2018 óta – rövidített nevén – Mosoly EGYMI vagyunk, a korábbi arculathoz, a szakképzéshez, képest gyógypedagógiai-módszertani súlypontokkal működő intézmény lettünk. Az EGYMI oroszlánrészt szeretne vállalni az integráció módszertani támogatásában, ennek a folyamatnak még az elején vagyunk. Egységes gyógypedagógiai módszertani intézményként a 22 év alatt felhalmozott értékekre szeretnénk építeni. Hogyan tudunk módszertani támogatást adni, az intézmény falain belül és kívül? – ez a következő évek legfontosabb kihívása.

Kanyó Kinga